Menu
in , ,

Szarvasi úszók a balatonfüredi nyíltvízi Európa-kupán

A szarvasi úszócsapat

A szarvasi úszócsapat

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) tájékoztatása szerint összesen csaknem háromezren szálltak vízbe Balatonfüreden, az ország többi nagyvárosában pedig több tízezren vettek részt a Magyar Úszás Napja keretében megrendezett programokon. Június 22-én Balatonfüreden rendezték meg a LEN Nyíltvízi Úszó Európa-kupát, ahol olimpiai bajnokunk, Risztov Éva is rajthoz állt. Esélyeshez méltóan esőként csapott célba 10 ezer méteren. A SZUSE képviseletében két elnökségi tag is részt vett az eseményen, dr. Darida András és Demeter Péter, akik az Európa-kupa lebonyolításában segédkeztek versenybíróként.

A profikkal párhuzamos pályán bárki kipróbálhatta magát 2,5 kilométeren, ezzel a lehetőséggel az amatőr úszók mellett több egykori és jelenlegi kiválóság is élt: a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás mellett Simicskó István sportért felelős államtitkár is a rajtolók között volt, a vízilabdázókat két olimpiai bajnok, Székely Bulcsú és Szécsi Zoltán képviselte, de vízbe ugrott az öttusázók olimpiai aranyérmese, Martinek János, illetve a paralimpiai bajnok Sors Tamás is. A SZUSE gyermekszakosztályának úszói is megbirkóztak az olykor fél méteres hullámokkal, csakúgy mint a két felkért versenybíró. A táv teljesítése után a pihenésé volt a főszerep. Persze ekkor is a víz maradt a helyszín, csak nem volt kötelező az úszómozgás és a szárazföldi fagylaltozás kötelező programnak számított…

Zalán Csaba edző

Exit mobile version