Menu
in , , ,

Kutyák vették birtokba az ifjúsági tábort

Agility közben

Az ország minden részéből érkeztek kutyák és kutyabarátok a Magyar Agility Szövetség nyári táborába, melyet július 15-21. között rendeznek Szarvason, az Erzsébet-ligeti ifjúsági táborban. Ma délelőtt mi is ellátogattunk a négylábúakhoz és gazdáikhoz.

– Szarvast már hatodik alkalommal választottuk helyszínül, nagyon szeretünk ide járni – fogadott bennünket Szabó István, a Magyar Agility Szövetség elnöke. – Az idei táborba több mint hetven kutyát hoztak el gazdáik. Jómagam is öt kutyussal érkeztem, melyek közül az egyiket éppen itt Szarvason fogadtam örökbe néhány évvel ezelőtt.

S hogy mi is az az agility? – nos, Szabó Istvántól erre is közérthető választ kaptunk:

– Ez a játékos sport tulajdonképpen a lovas díjugratás mintájára alakult ki, kiegészítve olyan speciális feladatokkal, amelyeket a kutyák el tudnak végezni. Ilyen például a palánkra mászás, a zsákban kúszás, a mérleghintán történő áthaladás, a szlalomozás vagy a karikán történő átugrás. A Körös-parti helyszínből adódó különleges feladat a négylábúak számára a mólóról vízbe történő távolugrás. Fontos tudnivaló, hogy a kutyát csak szóval és testjelekkel irányíthatjuk, nem érinthetjük meg. Ez egy nagyon szoros kapcsolatot és együttműködést kíván ember és kutya között – avatott be a részletekbe a szövetség elnöke.

Ami a tábor programját illeti, arról Szabó István elmondta: reggelente korán kelnek, mert a sportedzések már 6 órakor elkezdődnek. Az előadások és edzések mellett kikapcsolódásra is marad idejük: megnézik az Arborétumot és a várost, s a gazdik számára is játékos vetélkedőket szerveznek, melyek segítségével tovább mélyülhetnek a barátságok.

A tábor területén igen sokféle négylábúval találkozhattunk. Border collie-ból van a legtöbb, de szép számmal akadnak vizslák és persze keverékek is. Egy közös bennük: valamennyien vidámak és barátságosak. Akárcsak a gazdáik. Bárkit szívesen látnak, aki a tábor ideje alatt, azaz vasárnapig ellátogat hozzájuk.

Leave a Reply

Exit mobile version