Menu
in , ,

Bál a víz fölött

Novodomszky Éva a víz felett

Amióta Szarvason megkezdte működését a Vízi Színház, s a műsorszervezők kitalálták a Vers a víz fölött elnevezésű, nagysikerű produkciót, egyre-másra jönnek a víz fölé szervezett attrakciók. A Szarvasért Alapítvány – Szarvas Város Barátainak Köre alapítványa – sem akart kimaradni a sorból, sőt merész ötlettől vezérelve egyenesen bált szerveztek a víz fölé. Az előjelek jók voltak, a jegyek hamar elkeltek, így a július 20-iki rendezvény háziasszonyaként fellépő Hegedűs Éva – a Rádió Szarvas szerkesztő-riportere – telt ház (víz?) előtt köszönthette a vendégeket, név szerint is kiemelve Babák Mihály polgármestert, Dankó Béla országgyűlési képviselőt, Kónya Istvánt, a megyei közgyűlés alelnökét, Gaál Rolandot a Szarvasi Járási Hivatal vezetőjét, dr. Gazsó L. Ferencet az MTVA vezérigazgató-helyettesét, Zsapkáné Csaztvan Zsuzsannát a Baráti Kör elnökét és nem utolsó sorban Závogyán Juditot, a Szarvasért Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Závogyán Judit ezek után bemutatta röviden az alapítványt, annak 2000-es létrehozásától kezdődően. Megemlékezett az azóta elhunyt első elnökről, dr. Hajzer Lajosról, s az elnöki poszton őt követő, arról 2012-ben leköszönt Mihaleczné Kovács Máriáról. Az alapítvány szervezőmunkájának eredményeként van Bolza és Ruzicskay szobor a városban, szerveződnek a civil találkozók, helyismereti versenyek, bővülnek a város külkapcsolatai. A 2012-ben megújult kuratórium első nagyszabású rendezvénye ez a bál – hallhattuk Závogyán Judittól –, melynek célja, hogy a tehetséges – ám szerényebb anyagi körülmények között élő – szarvasi fiatalok továbbtanulását támogassa. Megosztotta a közönséggel azt a dilemmát is, amivel szembesültek: milyen alapon válasszák ki a rászoruló, tehetséges szarvasi fiatalokat? A kuratórium úgy döntött, hogy a bálon összegyűlt pénzösszeg ismeretében pályázatot írnak majd ki, amire augusztus 15-ig pályázhatnak, s augusztus 30-ig el is döntik, ki kapja (kik kapják) a Szarvasért Alapítvány támogatását. Végezetül Závogyán Judit Böjte Csaba ferences szerzetes szavait idézte, aki úgy fogalmazott: „Tegyél olyat, amiben sokan melléd állhatnak!”, s megköszönte, hogy sokan a Bála víz fölött kezdeményezés mellé álltak, jegyet vásároltak, adományokat adtak.

Következett a Szarvasért Alapítvány Szarvas-szobor Díjának átadása. Rövid tájékoztató hangzott el a díj történetéről és az eddigi díjazottak neveit is hallhattuk, majd színpadra szólították a kuratórium tagjait és az eddigi díjazottak közül jelenlévőket, hogy a várakozásokat a végsőkig csigázva szólíthassák az idei díjazottat is: Novodomszky Évát. A díjhoz kapcsolódó laudációt – lásd keretes írásunkat – Petneházi Andrea olvasta fel, majd a kitüntetett kapott szót. Megtudhattuk, hogy épp aznap próbálta megmászni a szobor eredetijét, miután a Meglepetés magazin egy interjúra kérte őt, melyben bemutatta szülőhelyét. Megköszönve a Szarvas-szobor Díjat, megjegyezte, sok olyan ember ül a nézőtéren, akik nélkül nem lehetne az aki, s nem lenne ott, ahol van. Végezetül Molnár Ferenc Pál utcai fiúk regényéből idézte a Pásztorokat, akik Nemecsek Ernő meglátogatásakor mondták, hogy: „Nekünk ezért nem jár csokoládé.”

A jótékonykodást és a bálszervezést, rendezést is polgári erényként, kurázsiként láttatta Babák Mihály polgármester köszöntőjében, mondván: Isten tartsa meg a kuratórium ebbéli jó szokását. Gratulált Novodomszky Évának, köszönve, hogy igazi szarvasiként, minden lehetőségével menedzseli a várost. Végezetül a polgármester is köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen formában a bál és a jótékonyság támogatói voltak.

Mielőtt megkezdődött volna a vacsora, Lapis Erika, Derzsi György és Vadkerti Imre műsorát láthatta, hallhatta a közönség, akik a másnap – a Cervinus Fesztivál keretében rendezett – musical és rockopera gálából adtak ízelítőt.

Novodomszky Éva, újságíró, televíziós műsorvezető

1974-ben született Szarvason. A Bacsó Béla úti óvodába, majd a Csabai úti iskola alsó tagozatába, végül pedig a az akkor még II. számú Általános Iskola felső tagozatába járt. Középiskolai tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban folytatta, majd a kecskeméti pedagógiai főiskolán szerzett óvodapedagógusi és tanítói oklevelet. Vonzotta az újságírói pálya, ezért a Komlóssy Oktatási Stúdióba iratkozott be, ahonnan rövid rádiós kitérő után egyenes út vezetett a Magyar Televízióba.

Az ifjúsági híradóban kezdett, mint riporter-műsorvezető, majd a Híradó műsorvezetője, egyik arca lett. A híradózás mellett ki-kitért a szórakoztató műsorok világába is. A nagy sikerű Főtér című műsor vezetőjeként nem kis szerepe volt abban, hogy Szarvas úgy mutathatta meg magát az ő szemén és személyiségén keresztül, hogy a nézők szavazatai alapján abban az évben városunk lett a legnépszerűbb település Magyarországon. Jelenleg a Magyar Televízió Családbarát Magazinjának és ilyenkor nyáron a Balatoni nyárnak is műsorvezetője. de láthattuk őt a Dal című eurovíziós dalválasztó és verseny háziasszonyaként is.

Szülővárosa iránti szeretetének jele, hogy szinte nincs olyan alkalom, amikor riportot készítenek vele, amikor ne nagy szeretettel említené meg Szarvast, és a televízióban készülő beszélgetésekben is gyakran említi szarvasi gyökereit. Nagyon szereti szülővárosát, amikor csak teheti, családjával együtt hazajön édesanyjához, hogy itt pihenjenek, látogassák a barátnőket, sportoljanak és kikapcsolódjanak.

Két fia van, Cristiano 8, Marco 3 éves, férje Salvo egy Budapesten működő szicíliai étterem tulajdonosa.

Évek óta a Komlóssy Oktatási Stúdióban tanít, ott, ahol annak idején Bárdos András őt is felfedezte.

2007-ben Kovácsi László Média Díjat kapott, mint tehetséges fiatal televíziós.

Köszönjük, hogy kedves személyed gyakran feltűnik közöttünk, és hogy az maradtál, aki voltál, mindig mosolygós, kedves szarvasi lány.

Büszkék vagyunk Rád, Nocó!

Exit mobile version