Menu
in , ,

Városrehab: lassan minden járhatatlan

Forgalmi dugó Szarvason

A templomtér környéke jövőbeni forgalmi rendje főpróbájának is tekinthetjük a jelenleg érvényes egyirányúsításokat. Az Ótemplom körüli részen a közlekedés a közelmúltban teljesen megváltozott. A Tessedik Sámuel Múzeum előtt a parkolók után a markolók beleharaptak az úttestbe is, így az fizikailag is egysávosra szűkült. Sokan megszokásból közlekednek, és behajtanak erre a rövid szakaszra a templom felől, ám ezt már tábla tiltja. A nap mint nap arra járók egy részének feltűnik a behajtani tilos tábla, a többieknek nem, vagy nem hisznek a szemüknek. Néhány perces figyelés útán azt állapítottuk meg, hogy a visszafordulók és a behajtók aránya kb. 50-50%. Aztán van olyan, aki megtorpan, de mégis áthajt. Akik behajtanak, már csak akkor néznek nagyot, mikor a szembe jövő autók beszorítják őket a parkolóba.

A megváltozott forgalmi rend nagyjából fedi a városrehab utáni állapotot, miszerint az Evangélikus Ótemplom környékén a következőképpen alakul. A Kossuth egyirányú az Ótemplom felé. Ide most behajtani egyrészt tilos, másrészt nincs mire ráhajtani. A múzeum előtti Vajda-szakasz a Szabadság utca felől egyirányú.

Tegnap, a városnapi rendezvényt biztosító rendőőrök még nem intézkedtek a tilosba hajtókkal szemben, de a türelmi idő, ha van olyan, valószínűleg véges, ne lepődjenek meg, ha az árnyékból egyszer előlép egy egyenruhás, és az igazolványaink után kéri a bankkártyánkat is!

Leave a Reply

Exit mobile version