Menu
in ,

Eljátszották, hogyan kel ki a tojásból a kiscsibe

Sokadik alkalommal kedveskedett szerdán családi nappal a gyerekeknek a Szarvasi Vízi Színház. A délutáni gyermekfoglalkozáson Józsa Mihály és Seregi Zoltán várta a kicsiket és szüleiket.

Józsa Mihályt színészként, előadóművészként már jól ismerik a szarvasiak, Seregi Zoltán rendezőről pedig sokan tudják, hogy gyermekszínészként 1966-ban ő játszotta a Tüskevár filmváltozatában a főszereplőt, Tutajost.

Nos, a két művész ezúttal arra vállalkozott, hogy segít a gyerekeknek életre kelteni a mesék szereplőit. Ehhez előbb szülői segédlettel papírból készítettek kelléket, majd elpróbálták, hogyan is viselkedik a baromfiudvarban a kiskacsa, a büszke kakas, s hogyan kel ki a tojásból a kiscsibe.

Vállalkozó szellemű gyerekek természetesen ezúttal is szép számmal akadtak. A délután a közös játékkal gyorsan elrepült. A kicsik azonban mégsem szomorkodtak, sokan közülük már izgalommal várták az esti színházi előadást. Szerdán ugyanis este fél héttől a Kolozsvári bíró című gyermekdarabot mutatták be a vízi színházban. Este 9.00 órától pedig a Szent Péter esernyője című előadásra várták a közönséget.

Leave a Reply

Exit mobile version