Menu
in , , ,

Varázslatos konyhakert a Zrínyi utcában

Szebedinszkiék a kertjükben

Szebedinszki Pállal és feleségével, Marikával még májusban, egy piaci riport alkalmával ismerkedtem meg. Akkor azt mondták, látogassak el hozzájuk a nyáron, nézzem meg, milyen szép konyhakertet alakítottak ki maguknak. Szerdán délelőtt bekopogtam hozzájuk és a Zrínyi utcai ház portáján valóban egy varázslatos kiskertet csodálhattam meg.

– Mindig is igyekeztünk mindent megtermelni magunknak, lehetőleg vegyszermentesen. Csak tavasszal és ősszel csinálok egy lemosó permetezést, többször nem „mérgezem” a növényeket. Nézze, milyen gyönyörűek ezek a szilvák, meg a körték is! – mutatta a házigazda a terméstől roskadozó gyümölcsfákat.

Szebedinszkiék szinte mindenféle gyümölcsfából ültettek legalább egyet. Van itt cseresznye, meggy, barack, körte, szőlő, naspolya, kicsit odébb pedig püszke-, ribizli- és szederbokrok sorakoznak. A házigazda a szedernek csinos kis lugast is készített. A termésekből pedig jutott bőven a fagyasztóládába, s a kamrában is ott sorakoznak már a befőttek, lekvárok, szörpök és ivólevek.

Zöldségekből legalább olyan széles a skála, mint gyümölcsökből.

– Tavasszal rengeteg salátánk volt, minden nap ettünk belőle. Jól termett a retek és a spenót, s krumplit sem kell vennünk legalább a tél közepéig – mondta Marika. Férje közben éppen a fölösleges kacsoktól szabadította meg a pirosló paradicsomokat. Aztán aprólékosan elmagyarázta, hogyan kell két „villára” hagyni, majd kacsolni a paprikát ahhoz, hogy ilyen bő termést hozzon. Láthatóan minden paprikának tetszett ez a bánásmód, a tövek szinte roskadoztak a terméstől. Egy másik kordonon az uborkák különböző fajtái kúsztak a magasba. Marika szerint az egyik salátának kiváló, a másik befőzésre tökéletes.

Pál az idén egy újdonsággal, mégpedig padlizsánnal is kísérletezett. Láthatóan ebben is sikerrel járt. Mint mondta, műtrágyát nem használnak, marha- és birkatrágyával erősítik a földet.

Marikának saját gyógynövényes kertje van, melyet évről-évre egyre gazdagít. Citromfű, borsmenta, kakukkfű, bazsalikom, zsálya és levendula is van már itt.

– Minden reggel borsmenta teát főzök a családnak, azzal kezdjük a napot – mondta a kétgyermekes édesanya, aki most már egy kéthetes unokának is örülhet. Azt nehéz lenne vitatni, hogy vigyáz a család egészségére. A gyógynövényeket télire is elteszi, most éppen diólevél szárad a padláson.

Szebedinszkiék idejük nagy részét kertészkedéssel töltik. Megtehetik, ugyanis már mindketten nyugdíjasok. A „tudományt” napról-napra továbbfejlesztik, ismereteiket az internet segítségével is bővítik.

Leave a Reply

Exit mobile version