Menu
in , ,

Ígéretes futtball-tehetségek Szarvason

A Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik-programjának keretében a megye különböző településeiről érkezett, 2001-es születésű fiúk futballtábora zajlik a héten Szarvason.

– A tábor célja, hogy kiválasszuk azokat a gyerekeket, akik a legígéretesebb tehetségek. A négy nap alatt hat foglalkozást tartunk. Figyeljük a fiatalok technikai tudását, taktikai érettségét, állóképességét – avatott be a részletekbe Belvon Attila, a Bozsik-program Békés megyei szakmai igazgatója. Munkáját a tábor során Marik László, Jakab Péter, Kiss János és Paulik János segíti. Az MLSZ képviseletében Tajti József látogatta meg a táborozókat.

Belvon Attila elmondta: a negyven résztvevő között nagyon sok a tehetség, akikben a sport iránti alázat is megvan. A tábor legjobbjai számára most a megyei utánpótlás-válogatott lehet a cél.

A résztvevők között természetesen szarvasi ígéretes focitehetségek is vannak. Közéjük tartozik Zvara Levente is, akit természetesen az elmaradhatatlan focilabdával együtt kaptunk lencsevégre. Levente egyébként Békéscsabán futballozik.

Leave a Reply

Exit mobile version