Menu
in , ,

Lovak a színpadon

Lóverseny

Szombat este a Szarvasi Vízi Színház színpadán Bartus Gyula tollából született musical-táncjátékot mutattak be a Jókai Színház fiatal művészei „Lovak” címmel. A zeneszerző Lévai Dániel színitanház hallgató, aki első zenés darabját írta meg. „A darab egy vadló történetén keresztül mesél útkeresésről, küzdelemről, szerelemről.” „A színitanház hallgatóinak nagy lehetőség és gyakorlat is egyben e zenés darabban megmutatkozni. Ők is keresik az utat a színház felé, és helyüket az életben. Azonban, nem tudni még mit rendel majd a sors számukra” – írja az ismertető. Nos, a fiatalok megvívták csatájukat és állítom sikeresen!

A történet, ahogy az szinopszis is megfogalmazza egy vadló története. De lehetne egy fiatal fiú története is. Az emberré, a felnőtté válásról, arról a küzdelemről, hogy az anya ölelő, óvó karjaiból, a gyermekkor, a szabadság után, kilépve az életbe szembekerül az önzéssel, a kegyetlenséggel, a megaláztatással. De megérinti a szerelem, megtapasztalja a jó szándékot, a szeretetett is. Rájön arra, hogy tarozni kell valahová. Végül – neveltetése miatt – békét tud kötni mindenkivel és ez a béke a többiek számára is elfogadható, sőt talán megnyugtató.

Bartus Gyula szívszorító, megható történetet írt. Nagy öröm volt számomra, hogy a vége pozitív kicsengésű lett, hogy az író hisz abban, hogy szeretettel, bíztatással, megbecsüléssel többet lehet elérni, mint erőszakkal. (Vagy, „Csillag” a győztes ló mellé felsorakozik mindenki, mert ez az érdeke?) Nekem az első gondolat tetszik, hiszen a feltétlen szeretet, a megbecsülés, a bizalom a vadlovak betörésének titka.)

A kilenc fiatal alakítása, énekhangja, mozgása nagyon tetszett. A főszerepet Farkas Sándor játszhatta el. Szerelme – Gábor Anita, ellenfele – Biró Gyula volt. A többi szereplő: Veselényi Orsolya, Harcsa Boglárka, Kiss Edina, Varga Bianka, Borsi Cintia és Szász Antal. A fiatalok azt hiszem tudásukon kívül szívüket, lelküket adták a darabhoz. Nekem tetszett az előadás, játékukkal meghatottak, elvarázsoltak! Jó volt a lovak mozgásának megjelenítése, vagyis jó volt a koreográfia. A teljes összhang a rendező munkáját dicséri!

Az élő zenét Péntek és bandája szolgáltatta. (Lévai Dániel, a zeneszerző – billentyű, Sódar József – dob, Gábor Márk – gitár, Ungor Ádám – gitár.) Lendületes jó zene volt első hallásra is.

Fény – Rácz Valentin, hang – Ottlakán Renátó, jelmez – Szlávik Ágnes, koreográfus – Mlinár Péter, asszisztense – Mlinár Zsuzsa, rendezőasszisztens – Roszik Ivett Kitti. Rendező – Koleszár Bazil Péter.

Ahogy a bemutatókon lenni szokott, a végén a fiatal színészek mellett meghajolt, az író, a zeneszerző, a rendező, a koreográfus, vagyis a háttérben alkotók is.

A darabot a következő évadban mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. A szombat este látott egy óra kivonata volt a bemutatandó darabnak. A musical-táncjátékot ifjúsági bérletben láthatják majd a fiatalok, pedig a történet felnőtteknek is tanulságos lehet.

Exit mobile version