Menu
in , ,

Szarvasi horgász lett Európa legjobbja

Szilvási Szilárd és párja, Ibolya

A szarvasi Szilvási Szilárd állhatott a dobogó legfelső fokára a XIX. Horgász Euróba-bajnokságon, melyet július végén rendeztek meg Novi Sadban (Újvidék, Szerbia). Csapatban is szép eredményt ért el Magyarország: a Magyar Szilárd, Nagy Benedek, Szákovics Imre, Szilvási Szilárd, Walter Tamás, Magyar Gábor összeállítású csapat bronzéremmel tért haza.

– Első gyerekkori, horgászattal kapcsolatos emlékeim úgy 4-5 éves koromból származnak. Kezdetben édesapámmal, később pedig a barátaimmal jártam pecázni. Igazán fanatikus horgásszá azonban 1988. augusztusában váltam. Azon a nyáron rengeteg halat fogtam Körösladányban – emlékezett vissza a kezdetekre az újdonsült Európa-bajnok, amikor meglátogattuk szarvasi otthonában.

Szilvási Szilárd 13 évvel ezelőtt kezdett komolyabban versenyezni, akkor rendezték meg ugyanis az első nyílt magyar bajnokságot, melyre bárki benevezhetett. Ő rögtön első nekifutásra a döntőben találta magát. Néhány év múlva, 2006-ban pedig már ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságon, s azóta is többször került a dobogó közelébe. Kilencszeres magyar válogatott, tavaly 6. helyezett volt az elmúlt 5 év magyar ranglistáján.

– Nemzetközi színtéren is többször megmérettettem már magam: 2011-ben Lengyelországban, 2012-ben Spanyolországban az Európa-bajnokságon, s szintén 2012-ben Csehországban a világbajnokságon is ott voltam – sorolta eredményeit Szilvási Szilárd. Hozzátetette: Magyarországot a TOP-3-ban jegyzik a versenyhorgászat terén. Minden korosztályban kiváló eredményeket érnek el horgászaink (az eredményeket a www.ovhb.hu oldalon megnézhetik).

Ami a mostani Európa-bajnokságot illeti, itt 24 másik csapattal kellett megmérkőzniük a magyaroknak. Kétfordulós verseny volt, mind a kétszer négy órán át figyelték, mikor mozdulnak meg a pecabotok. Végül a magyar csapatot csak a belgák és az olaszok előzték meg, igen szoros versenyben. Szilvási Szilárdot viszont az egyéni versenyben senki nem tudta legyőzni, így végül az ő nyakába akasztották az aranyérmet. Arról, hogy mi kellett a győzelemhez, így nyilatkozott az Európa-bajnok:

– A legfontosabb a versenyzők technikai tudása, ez legalább 70 százalékban meghatározza az eredményt. 10-20 százalék szerepe van annak, hogy milyen csalit használunk, s legalább ugyanennyi szerepe van a szerencsének is. A győzelemhez természetesen a Szénási Béla szövetségi kapitány által vezetett egész magyar team (18 fő) háttérmunkájára szükség volt. Természetesen nem feledkezem meg párom, Ibolya szerepéről sem, aki nem csak segítőm a versenyeken, hanem ő maga is aktív és eredményes versenyhorgász. A 2009-es magyar bajnokságon egyéni 6. helyezett lett, s tagja volt a világbajnoki bronzérmes magyar női horgászcsapatnak is.

Leave a Reply

Exit mobile version