Menu
in , ,

Drótszamarak az őszi napsütésben

Szeptember első hétvégéjén szerencsére nyoma sem volt a borongós ősznek, a verőfényes napsütés még a legszebb nyári napokat idézte. Annál is inkább örültünk ennek, hisz a Körös-Maros Nemzeti Park hagyományos őszi kerékpártúráját is erre a hétvégére szerveztük.

Az idei túrán 34 fő vett részt. Voltak szarvasiak, akik szerették volna jobban megismerni lakóhelyük környékét, de Kunszentmártonból és Budapestről is érkeztek túrázók.

Akinek nem volt kerékpárja, az sem maradt le a programról, hisz a látogatóközpontban minden résztvevő bérelhetett biciklit.

A túrát Tóth Tamás természetvédelmi területfelügyelő vezette, aki számtalan érdekességet mesélt a Szarvas környéki tájról, annak múltjáról, jelenéről, az itt élő növényekről és állatokról. A csapat először a Bikazugi major, majd Furugy, az ősi halásztelepülés felé vette az irányt. Furugyon megpihentek egy kicsit, túravezetőnk pedig csak mesélt, és mesélt… A csapat a holtágat követve haladt tovább, mint megtudhatták, az ármentes jégkorszaki hordalékhát és az egykori ártér peremén. Békésszentandrásról visszatértek Szarvasra, ahol egy-két látnivalót még felkerestek, és számba vették mindazt, ami idén kimaradt, és amiért jövőre érdemes lesz újra visszajönni Szarvasra.

A képeket Lestyan-Goda Judit készítette.

Tóth Judit

Exit mobile version