Menu
in ,

Klubot kapnak a siratói idősek

A siratói idősek klubja

Ötvenmillió forintból hatvan férőhelyes, idősek nappali ellátását szolgáló klub épült Siratóban. A létesítmény műszaki átadását kedden délelőtt tartották.

A beruházáshoz a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás 95 százalékos pályázati támogatást nyert – tudtuk meg Brlás Jánostól, a kistérség elnökétől. A siratói idősek (szám szerint 66-an vannak a 65 év felettiek) januártól vehetik birtokba az épületet, amelyet a kistérség szociális és gyermekjóléti intézménye működtet majd. A 170 négyzetméteres épületben közös klubhelyiség, foglalkoztató, vizesblokk, mosoda és melegítőkonyha is helyet kapott. A felső szint egyelőre beépítetlen, de erre a későbbiekben (ha lesz rá anyagi forrás) lehetőség nyílhat. A fűtést egy vegyes tüzelésű kazán, a meleg vizet pedig napkollektor segítségével oldják meg.

A műszaki átadáson jelen volt Brlás János, a kistérség elnöke, Kovácsné Molnár Katalin, a szociális és gyermekjóléti intézmény vezetője, Demeterné Annus Krisztina kistérségi menedzser, valamint a kivitelező cég vezetői és Szűcs István műszaki ellenőr. Az épület megtekintése során többen feltették a kérdést, vajon a küszöbök alkalmasak-e arra, hogy a mozgássérültek akadálytalanul bejussanak az egyes helyiségekbe.

A műszaki átadásról jegyzőkönyv készül. A következő lépés az épület berendezése lesz, erre az említett 50 millió forintból 6,4 milliót fordíthatnak.

Leave a Reply

Exit mobile version