Menu
in ,

Endrődi szilvából főztek lekvárt Ezüstszőlőben

Lekvárfőzés Ezüstszőlőben

Hatvanöt kiló besztercei szilva rotyogott kedden az ezüstszőlői közösségi ház udvarán. Az Ezüstévek Idősek Klubjának tagjai lekvárt főztek. Vendégük is volt: Dernovics László, a szarvasi tanyavilág önkormányzati képviselője. A szilvát ő ajánlotta fel, s amint azt tőle megtudtuk, a gyümölcs Endrődről származott.

Mikor a délelőtti órákban megérkeztünk a közösségi ház udvarára, a klubtagok már javában kavargatták a lekvárt. Közben pedig felelevenítették gyerekkori, lekvárfőzéssel kapcsolatos emlékeiket.

– Nagy esemény volt ez valamikor! Három-négy üstben is főztük a lekvárt, mert sokan voltunk. Akkoriban még nem volt üstház, így földbe vájt katlanban raktunk tüzet – idézte fel egykori emlékeit Kondacs János bácsi.

Természetesen a lekvárfőzés ma sem ment ki a divatból, a klubtagok közül sokan otthon is eltesznek télire ebből a finomságból. Závoda Györgyné kertjében például idén gazdag volt a gyümölcstermés, így három fajta szilvából is főzött lekvárt.

A rézüstben időközben a szilva már ciberévé változott. Eljött tehát az első kóstolás ideje, a puha kenyérre kent cibere nem mindennapi finomságnak bizonyult. Idén ugyanis a szilva a kevés csapadék miatt jó édes lett.

A ciberekóstolás után az asszonyok tovább szőtték a beszélgetés fonalát. Arról meséltek, mennyire szeretnek ebbe a klubba járni. A két gondozónő, Bankó Mátyásné és Pápainé Roszik Erzsébet ugyanis mindig kitalálnak számukra valamilyen érdekes programot. Főztek már együtt tarhonyát, slambucot, most pedig az idősklubok közötti tésztafőző versenyre készülnek, ahol haluskát főznek majd. S persze az sem mellékes, amit az egyik asszony megsúgott: jó a társaság és néha jólesik egy kicsit pletykálkodni is!

Leave a Reply

Exit mobile version