Menu
in , ,

Elrajtolt az Alföld Bike mezőnye

Csasztvan András a startpisztollyal

A Szilvanapok társrendezvényeként a Víziszínpad elől elrajtolt az Alföld Bike mezőnye. A teljesítménytúrázók 2 nap alatt négy etapban 206,3 kilométert tesznek meg. A szervezők célja a kerékpározás, a kerékpáros sport népszerűsítése. A verseny nem csak a távnak szól. Azt is regisztrálják és serleggel jutalmazzák, hogy melyik településről nevez a legtöbb kerékpáros.

A start után Szarvasról Gyomaendrőd és Körösladány érintésével Szeghalomra bringáznak, hogy egy kis pihenő után Vésztőn és Dobozon át estefelé Gyulára érjenek, ahol megszáll a csapat. Holnap Szabadkígyós, Újkígyós és Csanádapácán érintésével Orosházára, végül Nagyszénás érintésével befusson a társaság ismét ugyanide.

A mezőnyt Hodálik Pál alpolgármester vezette fel, de gyanús, hogy ő nem fog végigmenni a távon, mert ma megnyit egy fotókiállítást a Tessedik Sámuel Múzeumban.

A mezőny eleje és vége is szarvasi szereplőhöz köthető. Míg az elején Hodálik Pál kerekezett, addig a mezőnyt Csasztvan András, a Szilvanapok főszervezője rajtoltatta el. Pontosabban rajtoltatta volna, mert a hivatalos időpontig nem sikerült a startpisztoly használati utasításában eljutni addig a fejezetig, hogy az elsütőszerkezet üzembehozása, így búcsúlövés lett belőle.

Leave a Reply

Exit mobile version