Menu
in ,

Te vagy nékem az az asszony…

Nótadélutánon

Nótadélutánnal ünnepelte a Rokkantak Világnapját a Szarvasi Mozgáskorlátozottak Egyesülete. A szeptember 21-én megtartott rendezvényen zsúfolásig megtelt a Cervinus Teátrum színházterme.

A résztvevőket és a meghívott vendégeket először Gombárné Bata Mária, az egyesület elnöke köszöntötte. Mint mondta, örül annak, hogy sikerült hagyományt teremteni a szeptemberi nótadélutánokból, immár harmadik alkalommal rendeznek hasonlót. Babák Mihály polgármester köszöntőjében arra kérte az egyesület tagjait, hogy segítsék egymást, s ha bármi gondjuk van, bátran forduljanak az önkormányzathoz is.

A rendezvényen ezúttal is Berki László és zenekara muzsikált. Kolostyák Gyula nótaénekes mindjárt az elején azt javasolta, hogy legyen ez a nap a vidámság napja. Így is lett, a közönséget nem kellett sokáig bíztatni arra, hogy ők is dalra fakadjanak.

Kolostyák Gyula mellett egy kismarjai énekes, Szabó Lajos is vidám magyar nótákkal szórakoztatta a közönséget. Olyan ismert dallamok csendültek fel, mint az „Ennek a kislánynak hosszú a szoknyája…”, a „Réten, réten, sej a debreceni réten…”, az „Egy asszonynak kilenc a leánya…” vagy a „Rózsabokorban jöttem a világra…”

Szabó Gyula elénekelte azt a dalt is, amelyet – ahogy ő fogalmazott -, minden hölgy szeretne hallani: Te vagy nékem az az asszony. S meglepetésként színpadra lépett a „címzett”, azaz Szabó Gyula felesége, Kelemen Éva is, aki egy verset adott elő (Weiczi Irma: Fillérek sóhaja).

A Debreceni Magyarnóta Egyesület elnöke, Berényi Márta szintén sok szép dallal ajándékozta meg a közönséget. A műsort Kolostyák Gyula ismert magyar dallamokból összeállított nótacsokra zárta.

Leave a Reply

Exit mobile version