in , ,

Pontot mentettünk Mizsén

Kapkodva kezdte a játékot a Szarvas, az előző szezonban elszenvedett lajosmizsei vereség rányomta bélyegét az első 8 percre. Ezután viszont magára talált a csapat, lendületes, gyors játékkal, jó védésekkel 2-3 gólos előnyre tettek szert a szarvasi lányok. A Mizse a 28. percben tudott először egyenlíteni, de ekkor két szemfülesen elcsent labda révén, kétgólos előnnyel mehetett az öltözőbe a Szarvas. A játék hőfokát jellemzi, hogy már az első félidőben 4-4 kiállítással és 3-3 sárga lappal rendelkezett mindkét csapat. A maroknyi szarvasi közönség űzte, hajtotta a csapatot, a második félidőben már 21:25-re is vezetett a vendég csapat.

Az 50. percig uraltuk a mérkőzést, ekkor két hetest és két ziccert hibáztunk, amit az ellenfél ki is használt. Két és fél perccel a vége előtt 29:27-es hazai vezetésnél -mely addig a mérkőzésen nem fordult elő egyszer sem- Barna Károly vezető edző időt kért, próbálta megnyugtatni a csapatot, lelket önteni a lányokba. Két védést, és pontos támadásbefejezést kért, ezt kis szerencsével sikerült is lányoknak hozniuk. Így tehát az utolsó 10 másodpercben labdát szereztünk és egyenlítenünk, igazságos döntetlen született. A lányok sok ziccert hibáztak a mérkőzésen, rengeteg kapufát lőttek és az ellenfél szélsőjével is meggyűlt a bajuk, de küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. A végén mindenki nagyon örült az egy pontnak.

Barna Károly: A mérkőzés vége előtt 10 perccel úgy érezhettük, hogy megvan a két pont, de négy hiba, kimaradt helyzet, átírta a mérkőzés forgatókönyvét. Ami addig nem fordult elő, mi futhattunk az eredmény után. Hatalmas lelkesedéssel és küzdeni akarással megmentettünk egy pontot, melyhez gratulálok a lányoknak! Igazságos döntetlen született.

Lajosmizse NKK – Szarvasi NKK /13-15/ 29-29

Vezette: Pauló, Tímár

100 néző

Szarvas: KASIK, Ábrahám, GÁBOR /12/, ZELEI /6/, RADNÓTI /4/, HAJDU /3/, Buzási/2/, Kovács /2/. Csere: Labát, Juhos /kapusok/ Kondacs, Szuhaj, Farkas, Bagi, Krizsán, Zubor

vezető edző: Barna Károly, edzők: Almási László, Sebők György

Ellenfél ld: Köllő /11/

Kasik Gabriella

Fotók: Köteles József

Bort lopott, szabálysértési őrizetbe vették

Az aradi vértanúkra emlékeztek Békésszentandráson