Menu
in , ,

Körös parti csata – első felvonás – első győzelem!

Most vagy soha – gondolhatták a bemelegítésnél a HC Szarvas kézilabdázói, hiszen a vendég Köröstarcsa II. csapata látszatra hasonló játékerőt képviselt, ellentétben a korábbi ellenfelekkel.

Mindezek ellenére a találkozót a vendégek kezdték jobban, a rutinos gólgyáros Balázs révén gyorsan 0-3 lett, a szintén első győzelmükért hajtó és szintén Körös parti együttes javára.

Az első hazai találatra a 6. percig kellett várni, ekkor Dina lőtte át a tarcsai falat, majd néhány perc gólcsend után ismét ő szakította be a gátat (2-4). A félidő közepére stabilizálták védekezésüket a hazaiak, és Selymes valamint Barczi találataival felzárkóztak 4-5, majd ismét Dina áttörése következett, egalizálva az eredményt (5-5).

Ekkor már magasabb fordulaton játszottak a vendéglátók, aminek meg is lett az eredménye, az egyre többet hárító Szegő kapus indításaiból gyors gólokkal Bagyin Gergő – Barczi – Selymes duplák után megnyugtató előnyre tettek szert (13-7). A félidő végéig néhány hazai kiállításnak köszönhetően ismét kiegyenlítődött a játék, felváltva estek a gólok, de az előnyt sikerült megtartani (17-11).

A második játékrész elején is az ellenállhatatlanul játszó Dina és Selymes újabb találataival tovább nőt a hazaiak előnye és eldőlni látszott a mérkőzés (20-11). Ezt követően folyamatosan kapcsolódott be a játékba az ifjúsági korosztály is, aminek következtében kicsit felzárkózni látszott a vendég együttes (22-15), de Bencsik duplája és Paraszt Attila gólja után, már esélye sem maradt a tarcsai csapatnak. A mérkőzés hátralévő részében már mindkét oldalon a legfiatalabbak is szerepet kaphattak, így hazaiaknál bemutatkozhatott a 13 éves Erdős Richárd, és a kezdeti bizonytalanság után Závoda kapus is egyre több labdát védett. A vége így is magabiztos győzelem lett (36-27), a szarvasi srácok boldogan ünnepelték első győzelmüket.

Tusjak János edző:

A fiúk már nagyon várták az első sikert, a héten meg is dolgoztak érte keményen, különösen hogy a folytatás nagyon nehéz lesz, a jövő heti beton pályás mérkőzésről nem is beszélve, ahol az elmúlt két év bajnoka a Köröstarcsa I. lesz az ellenfelünk, és ugyanazon edzőkolléga nyilván most jól feltérképezhette csapatunkat. No de nem menjünk ennyire előre, most gratulálok minden játékosomnak, és külön örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtunk biztosítani és többen éltek is a bizalommal.

HC Szarvas – Köröstarcsa SK II. 36-27 (17-11)
Megye I. felnőtt bajnoki mérkőzés
Szarvas, Alkotmány utcai sporcsarnok
Vezette: Moldován J., Ökrös D.

HC Szarvas: Szegő (kapus) – Hegedűs 3, Bagyin G. 3, Keller 1, Bárány, Dina 6, Barczi 8. Csere: Selymes 8, Bencsik 4, Sinka 2, Paraszt 1, Szitó, Erdős, Závoda (kapus).
Edző: Tusjak János

A Köröstarcsa legjobb góllövője: Balázs 14

A következő mérkőzés: 2013.10.13 (vasárnap) 16.00 óra Köröstarcsa I .- HC Szarvas

Exit mobile version