Menu
in ,

Ótemplom: kiállta a próbát a felújított tetőrész

Kiállta az első nagy próbatételt az evangélikus Ótemplom nemrég felújított tetőszerkezete. Ez a beruházás azonban csak „tűzoltás” volt, sokkal nagyobb volumenű munkálatokra, mindehhez pedig sok pénzre lenne szükség ahhoz, hogy Tessedik templomát megóvják a lassú pusztulástól.

Dr. Czinkóczky Mihálytól, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség felügyelőjétől megtudtuk: a közelmúltban 2 millió forintot fordítottak a tetőszerkezet legrosszabb állapotban lévő részének felújítására.

– Több gerendát is kicseréltünk, mert már nagyon porladtak. Fennállt a veszélye annak, hogy beszakad a tető. A felújításhoz szükséges 2 millió forintot a hívek adták össze. A kivitelező jó munkát végzett: ezen a részen a múltkori nagy vihar idején egyetlen csepp eső sem esett be – avatott be a részletekbe az egyházközségi felügyelő. Hozzátette: a padlástér többi részében azonban számos helyen volt beázás. Teljes tetőcserére lenne szükség. Ennek költsége mintegy 40 millió forint lenne, amit önerőből nem tud előteremteni a gyülekezet.

(Felvételünkön a világosabb tetőrész az, amelyet felújítottak).

Leave a Reply

Exit mobile version