Menu
in ,

Bolhapiacon cseréltek gazdát a ruhák

Bolhapiac

Szombaton Szarvason bolhapiacot, Békésszentandráson pedig bababörzét tartottak. Ezúttal is sok-sok gyermekruha és játék cserélt gazdát.

– Eladni és vásárolni egyaránt érdemes itt. Nekem két gyermekem van, az egyik nyolc, a másik két és féléves. Olyan gyorsan nőnek, hogy egyből kinövik a ruhákat – mondta Csík Mónika, aki meglehetősen nagy áruválasztékkal érkezett a bolhapiacra, több asztalt is telepakolt. Néhány óra elteltével már jó pár holmit eladott, s a plüss játékok egy része is gazdára talált.

A bolhapiacra az árusok többsége ezúttal gyermekruhákkal érkezett, alig-alig akadt, aki például régiségeket kínált volna. Vásárolni pedig elsősorban a kisgyermekes anyukák jöttek. Kovács Csilla például néhány hónapos kislányával, Lanával és két rokon gyerekkel érkezett.

– Ruhákkal elláttak bennünket a rokonok, így most inkább csak játékokat keresünk – mondta a fiatal édesanya. Hozzátette: ha Lana kinövi majd a ruhákat, akkor ők is megpróbálják azokat a bolhapiacon eladni.

Ezúttal is több tizenéves fiatallal találkoztunk, akik saját holmijaikat próbálták pénzzé tenni.

– Már három pár csizmát eladtam, kettőt ötszáz, egyet pedig ezer forintért! – mondta a 19 esztendős Papp Annamária. Mint kiderült, a befolyt pénzt már el is költötte: két koktélruhát és egy fekete dzsekit vásárolt az egyik szomszédos asztalnál. Annamária szerint egyáltalán nem „blamás” bolhapiacon vásárolni. Édesanyja, Edit szintén így vélekedik. A vásárlást ő sem mulasztotta el: 100 forintért sikerült egy csinos kis blúzt beszereznie.

Exit mobile version