Menu
in , ,

A szívvel érezni, az ésszel érteni kell a zenét

Hegedűs Endre zongoraművész

Beethoven, J. S. Bach, Chopin, Gerschwin és Liszt Ferenc darabjai csendültek fel szombaton délelőtt a Tessedik Sámuel Múzeumban. A Katolikus kör 2013/14-es évadjának első előadásában Hegedűs Endre zongoraművész volt a meghívott vendég.

A zeneszerető közönséget Seidl Ambrus plébános köszöntötte. Emlékeztetett arra, hogy a Katolikus kör előző előadás-sorozatának központi témája a szív volt. Most a fej kerül a középpontba, mivel a szívnek és az agynak összhangban kell működnie.

Hegedűs Endre zongoraművész már korábban is bemutatkozott a szarvasi közönségnek, s ugyanúgy mint akkor, most is nagy sikert aratott. Seidl Ambrus ezúttal azt a feladatot bízta rá, hogy tanítsa meg a közönséget arra, miként lehet nem csak hallgatni, hanem érteni is a zenét.

– Sohasem játszom el olyan művet, ami a szívemet ne érintené meg – mondta bevezetőjében a budapesti zongoraművész, aki saját megfogalmazása szerint közvetítő szeretne lenni a nagy mesterek és a közönség között.

A kétórás műsor keretében felcsendült J. S. Bach olasz tánca és Beethowen F-moll (appassionáta) szonátája is. Utóbbit Hegedűs Endre a zongorairodalom csúcsának nevezte, mely az emberi lélek mély rétegeinek küzdelmét tárja elénk.

Chopin G-moll balladáján keresztül a művész szerint a Teremtő szól hozzánk, s arról beszél, hogy milyen csodálatos ez a teremtett világ.

A műsort Gerschwin Kék rapszódiája, majd ráadásként Liszt Ferenc Szerelmi álmok című szerzeménye zárta.

Leave a Reply

Exit mobile version