Menu
in ,

Utcanevekre voksolhatnak a szentandrásiak

Békésszentandráson a Sallai Imre, a Zalka Máté, a Rózsa Ferenc, a Hámán Kató és a Ságvári Endre utca lakói a napokban levelet kaptak az önkormányzattól. Véleményüket kérték arról, mi legyen az utcájuk új neve.

Mint ismeretes, jövőre már az ország egyetlen településén sem viselheti közterület olyan személyek nevét, akik a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthetők. Az önkormányzatoknak tehát dönteniük kell a változtatásokról. Békésszentandráson az említett öt utca került be a képzeletbeli kalapba. A település vezetői ez ügyben véleményt kértek a Magyar Tudományos Akadémiától, de – amint azt Sinka Imre polgármestertől megtudtuk -, nem kaptak választ.

– A kiküldött levelekben minden utca esetében több alternatívát is javasoltunk. A lakók ezek közül választhatnak, illetve közösen (az ott élők többségének egyetértésével) más elnevezést is javasolhatnak – mondta Sinka Imre.

A választható utcanevek a következők:
– Sallai Imre utca: Óvoda, Léderer Rudolf vagy Szilágyi Erzsébet.
– Zalka Máté: Liszt Ferenc, Simon Fiala Tibor vagy Nyár.
– Rózsa Ferenc: Iskola, Paraszt Lajos vagy Félegyházi Nagy Lajos.
– Ságvári Endre: Nyárszói, Simonyi vagy Bagi Alajos.
– Hámán Kató: Kodály Zoltán, Erkel Ferenc vagy Bencsik Mihály.

Sinka Imre elmondta: aki nem válaszol a levélre, azt úgy tekintik, hogy elfogadja az önkormányzat jövőbeni döntését. November 25-én este 6 órától a Körös Művelődési Házban lakossági fórumot tartanak, az érintett utcák lakói ott is elmondhatják véleményüket, javaslataikat. A közelmúltban egyébként a Rózsa Ferenc utca lakóitól már érkezett egy közös beadvány. Ebben azt javasolták, hogy utcájuk kapja egyszerűen a Rózsa nevet.

Exit mobile version