Menu
in ,

Szezonzáró hazai győzelemmel

Most vagy soha gondolhatta a két azonos pontszámú alsóházi csapat a Megye I. záró fordulójában, amely valójában egy elhalasztott mérkőzés volt még szeptemberi nyitó fordulóból. Ennek megfelelően csak azon játékosok szerepelhettek, akik az eredeti időpontban igazoltak voltak, így néhányan a lelátóra szorultak hazaiak közül, mivel a vendégek nem hajlottak a kompromisszumra. Pedig legalább Erdős Ricsi szerepet kaphatott volna a maga 13 évével, de nem, a szabály az szabály…

A válasz nem maradt el a hazaiak részéről, hiszen az elmúlt hetekben ismét mezt húzott edzőjük, aki legalább súlyban kiegyenlítette azt a két embert, amit a szabályok ezen a mérkőzésen elvettek.

Álló sor balról: Závoda Márk, Szegő Roland, Bencsik Dániel, Dina Ádám, Barczi Albert, Keller Dávid, Bagyin Gergely, Tusjak János játékos-edző,
Guggolnak balról: Sinka Máté, Gyekiczki János, Erdős Richárd, Selymes Norbert, Ardai Dániel, Hegedűs Tibor, Szitó Roland.

De komolyra fordítva a szót, sajnos az elmúlt hetekben több játékos is sérülést szenvedett a beálló poszton, így már az elmúlt fordulókban sem Bárány Lacira, sem pedig Sinka Mátéra nem számíthatott a csapat, ráadásul a Gyula elleni mérkőzésen Bata Zsolt szenvedett súlyosabb térdsérülést, így lett edzőből kényszerűen ismét játékos-edző.

A felkészülés pedig már az elmúlt hetekben erre a mérkőzésre koncentrálódott, hiszen a vidéki bajnokik között a csapat megmérkőzött a szarvasi NBII-s női csapattal, valamint az első osztályú Orosháza fiatalabb utánpótlás gárdájával is.

Az előzmények után a mérkőzésről, amely puha labda innen, foszlós labda onnan de csak elkezdődött.

Az első találatot Dina Ádám büntetője jelentette, amelyre két perccel egy átlövésből válaszoltak a vendégek, ezt követően ismét Dina büntetőjével szerzett vezetést a hazai csapat, amelyre már nem tudtak válaszolni a szomszéd vár fiataljai, a harmadik Dina gól pedig már 3-1 –s előnyt regisztrált a táblára.

Az elmúlt hetek sok bekapott gólja után kicsit szigorúbb lett a szarvasiak védekezése, így a hasonló korú ellenfél most nem sok lövő helyzetet tudott kialakítani, inkább csak a blokkról lepattanó labdák összeszedése vagy az elpuskázott szarvasi helyzetekből indult kontrák jelenthettek számukra gólszerzési lehetőséget.

A hazaiak ezzel szemben sorban alakították ki a begyakorolt szituációkból helyzeteiket, így hol lövő, hol szélső poszton nyílt folyosó a góllövéshez, ha máshol nem, akkor a beálló poszt volt biztos pont az előny növelésében. (4-1, 6-3, 8-3, 10-5). A félidő magabiztos hazai előnnyel zárult (15-9).

A második játékrész elején edzőjük révén tovább növelték előnyüket a szarvasiak 16-9, majd két vendég büntető következett, ami megcsillantotta a felzárkózás lehetőségét (16-11) a gyomaiak számára. Ezt követően a félidő 22 percéig felváltva estek a gólok tartva ezzel előnyét a szarvasi csapat, majd Hegedűs kényszerű kiválását követően kissé megbomlott az addig jól működő hadrend. Az egyre fáradó hazaiaknál néhány védekezési hiba, illetve emberhátrány is becsúszott, amit a vérszemet kapó vendégek kihasználtak és zsinórban lőtt három góljukkal szorossá tették az eredményt (22-19). Az ellenfél lelkesedését aztán Keller két szép gólja hűtötte le (24-20, 25-21), majd ismét Keller, de most kissé dadogó, de annál hasznosabb passzal szolgálta ki ismét edzőjét, így lett beállóból (26-21). Ekkor már alig három perc volt hátra, talán mindenki azt hitte vége a mérkőzésnek, nem úgy az ellenfél, akiknél Csőke Zsolt révén három góllal ismét szorossá tette a végjátékot

(26-24). De ahogy mondani szokták olykor „jó az öreg a háznál” egy szabaddobás variációt a vendégek szépen benéztek és a beállónak visszaadott labda ismét a kapuban kötött ki (27-24). Az utolsó másodpercekben még talált egy gyors gólt a fellelkesült vendégcsapat, de a győzelmet már nem vehette el a hazaiaktól.

HC Szarvas – Körös KK Gyomaendrőd 27-25 (15-9)

Szarvas, 50 néző
Vezette: Ferencz, Ökrös

HC Szarvas:
Szegő – Hegedűs 3, Selymes 3, Keller 5, Tusjak 6, Dina 8, Barczi 1.
Csere: Závoda, Bencsik 1, Ardai, Gyekiczki, Szitó.
Játékos-edző: Tusjak János

A Körös KK legjobb góllövői: Kovács 8, Csőke 7.

Tusjak János játékos-edző: Elfáradtunk a végére, de nem volt igazán lehetőségem cserélni. A padon ülő fiatalok vagy még nem kötöttek kellő barátságot a nagyobb labdával, vagy kevés edzés volt bennük, az utóbbi időszakban…

A lényeg a győzelem, remélhetőleg tavaszra még formálni tudjuk a keretet.

Exit mobile version