Menu
in , , ,

Szentandrási iskolakert: ültetik a gyümölcsfákat, őrlik a paprikát

A tavalyi telepítések után idén újabb gyümölcsfákat ültet a békésszentandrási önkormányzat az egykori iskolakertben. Ottjártunkkor éppen elkezdődtek a munkálatok.

– Hatvan szilva-, 20 körte-, 5 meggy- és 5 sárgabarackfát ültetünk. Az elöregedett fák egy részét kivágjuk – avatott be a részletekbe Kovács Ferenc munkavezető.

A Start közmunkaprogram mezőgazdasági alprogramjának keretében működtetett önkormányzati kertészetben más munkálatok is zajlanak. Közeledik az őszi szántás ideje, ezért előtte szétterítik a szarvasmarha-trágyát és a komposztot a területen.

– Ez az évünk jól sikerült. Gyakorlatilag egész nyáron árultunk a piacon, jóval olcsóbban adtunk minden zöldséget, mint amennyibe a boltokban kerül. Így a lakosság is jól járt és nekünk is több százezer forint bevételünk keletkezett, amit visszaforgatunk a kertészetbe – mondta Kovács Ferenc. Hozzátette: a piaci árusítás mellett a Gondozási Központ konyhájára is szállítottak alapanyagokat.

Mint kiderült, a megtermelt zöldségekből jócskán tettek el télire is. A polgármesteri hivatal melletti gazdasági helyiségekben a polcokon savanyúságok sorakoznak, ezeket az önkormányzati rendezvényeken használják majd fel. Látogatásunkkor az asszonyok a szárított paprikát csumázták, Simon János raktáros pedig a paprika őrlésével foglalatoskodott. A piros fűszert ötliteres üvegekben tárolják, jó lesz majd a pörköltekbe.

Leave a Reply

Exit mobile version