Menu
in ,

Színdarab, könyvbemutató és kitüntetések a Szent András-napon

Dr. Gazsó Ferenc egyetemi tanár

Szombaton rendezték meg Békésszentandráson a hagyományos Szent András-napi ünnepséget. A rendezvényre ezúttal is meghívták a testvértelepülések delegációit.

A Körös Művelődési Házban először a helyi amatőrökből álló Gődény Színház török időket idéző „Magyar Csillagok” című előadásának tapsolhatott a közönség. Ezután egy sokakat könnyekre fakasztó előadás következett. Gazsó Dóra Júlia „A magyar perzsa” címmel írott kötetét mutatta be. A fiatal hölgy a békésszentandrási szőnyegszövés történetét és szakszavait dolgozta fel könyvében, melynek megjelenéséhez az önkormányzat mellett több vállalkozás és magánszemély is támogatást nyújtott. Gazsó Dóra Júlia annak idején a nagymamájától tanulta meg a szőnyegszövés alapfogásait. Később, egyetemistaként ezt választotta szakdolgozatának témájául. A szakdolgozatból született meg most a könyv, melynek bemutatójára Dórát elkísérte egykori konzulense, Dr. Kecskés Judit, a Miskolci Egyetem dékánhelyettese.

A könyvbemutatót követően Sinka Imre polgármester lépett a színpadra, hogy (miként az már hagyomány) beszámoljon az elmúlt egy év történéseiről, eredményeiről. Szólt a beruházásokról, pályázati sikerekről.

Természetesen az idei Szent András-napon sem maradtak el a díjátadások. A képviselő-testület döntése nyomán a településnek újabb díszpolgára lett. A megtisztelő címet idén dr. Gazsó Ferenc egyetemi tanár, szociológus, professzor emeritus vehette át. A kitüntetett rövid beszédében hangsúlyozta: sok elismerést kapott már, de ezek egyike sem versenyezhet a mostanival, melyet szülőfaluja adományozott neki. Ezt ugyanis biztosan érdek nélkül, szívből adták neki, amiért nagyon hálás.

A másik elismerést, a „Békésszentandrásért” kitüntető díjat Molnár Imréné D. Kiss Ilona vehette át. A nyugdíjas tanítónő egykor a „Nádas oldali” tanyai iskolában kezdte pedagógusi pályafutását. Szentandrásiak generációit tanította meg a betűvetésre. Rövid beszédében (melyet unokája olvasott fel) örömét fejezte ki, hogy fia (Molnár Imre Zoltán, a szentandrási iskola igazgatója) és menye is a pedagógusi pályát választotta.

Az elismerések sora ezzel nem ért véget. Az egyesületek javaslatai alapján idén is minden sportágban átadták az „Év sportolója” díjakat. Az ünnepséget a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola diákjainak régi hagyományokat felelevenítő műsora tette még színesebbé.

Leave a Reply

Exit mobile version