Menu
in , ,

A Csabacsűd megtapasztalhatta, milyen lenne saját maga ellen játszani

Végre egy unalmas mérkőzést láthattunk Csabacsűdön, amikor a helyi válogatott a Nagyszénás SE-t fogadta otthonában. A két, teljesen egyforma focit játszó csapat egyike sem tudott a másik fölé kerekedni sem fizikailag, sem mentálisan. Nem volt elveszett labda sem itt, sem ott, de igazi akció sem alakult ki egyik oldalon sem, tökéletesen kioltották egymás játékát. Ebből egy hajtós, de a nézők számára élménymentes mérkőzés kerekedett. A Csabacsűd megtapasztalhatta, hogy milyen saját maga ellen játszani.

A mérkőzés talán a kapusokon, na meg a szerencsén dőlt el. Az első félidő 18. percében a vendégek a hálóba találtak, de Bálint Zoltán játékvezető, talán kezezés miatt- nem adta meg. Nagy szükség volt Harman József jó kijöveteleire, ill. Medvegy Ákos hatalmas góljára a 74. percben. A csabacsűdi nézők éppen elégedetlenkedtek, mikor Medvegy jó húszról befogta a szájukat. A nagyszénási kapus, Tóth Krisztián bele tudott kotorni a jobb felsőbe tartó lövésbe, de hiába nyújtózkodott. Elégedetlenkedésnek stop, a közönség megbocsátott.

A spori szétfújta a mérkőzést, kiosztott egy csomó sárgát meg egy pirosat, ill. két sárgát egy pirosra váltott, így a vendégek kilencen fejezték be a mérkőzést. Az igaz, hogy ha két játékos találkozott, akkor az egyiknek beletört a fű a szerelésébe, de az abszolút rekordot Kasnyik Dávid tartotta, aki nagyjából a fél mérkőzést a fűben töltötte. Valószínűleg felkészültek gyors és technikás csabacsűdiből a vendégek, mert szerelni meg sem próbálták. Olyan volt mint a Nagy durranásban Benson admirális, aki talán kilencszáz légibevetésen vett részt, de egyszer sem landolt, mert mindig lelőtték. Kasnyik Dávid minden neki címzett labdát levett, de továbbadni talán egyet sem sikerült, mert a labdaérintését követően egyből beépítették a fűbe a lényegesen erősebb fizikumú nagyszénásiak. Hihetetlen, hogy milyen jól tűrte a dolgot, ill. az, hogy a saját lában távozott a pályáról. Erősebb idegrendszerű játékosok is simán elsírták volna magukat a helyében.

A lényeg, hogy a Csabacsűd SE itthon tartotta a három pontot és a hatodik helyen várja a tavaszi idényt.

Csabacsűd SE–Nagyszénás SE 1–0 (0–0)

Csabacsűd SE: Harman József Ákos, Kis Mátyás, Borgulya Tamás, Szilágyi Dániel, Gombár Attila, Szilágyi Balázs (75′ András Attila Xavér), Petykó Adrián, Sovány Pál, Kasnyik Dávid (89′ Gulyás Ádám), Medvegy Ákos, Sonkoly Lajos.
Nem kapott játéklehetőséget: Nagy Zoltán
Kispad: Brlázs István Gábor vezetőedző, Hajdu István gyúró

Megkaptuk a csabacsűdi focirajongó hölgyek üzenetét, miszerint szeretik a tudósításainkat. Köszönjük. Tavasszal folytatjuk.

Leave a Reply

Exit mobile version