Menu
in , ,

A Körös-híd burkolatának felújítását hozza a Mikulás a szarvasiaknak

A Körös-híd javítása

Pontosabban Dankó Béla országgyűlési képviselő, aki egyben az útügyi biztos szerepét, ill. a mai napon a Mikulás szarvasi képviseletét is ellátja. A tegnap reggel kezdődött felújítás java része ma estére befejeződik, ígérték a munkálatok vezetői. Némi kényelmetlenséget jelent pont egy ilyen szűk és kikerülhetetlen helyen az átjutás, de a forgalom irányítói nagyon rutinosan végzik a dolgukat, leürítik az egyik, majd a másik oldalt, így egyszeri várakozással át lehet kelni a hídon.

A munkák 200 méteres szakaszon zajlanak. Ezen a hosszon a teljes 8 méteres szélességben 4 centiméternyire felmerták a kopóréteget, ill. magán a hídtesten 25 méternyi hosszon további 3,5 centit szedtek fel, mert itt volt a legjobban szétverve a burkolat.

– Szégyenfoltja volt ez a híd Szarvas városának, de az egész megyének is, mert aki a megyébe érkezett áthaladt rajta– mondta Dankó Béla a híd felújításáról. A javítások összköltsége 10.85 millió forint, árulta el az útügyi biztos, ami része annak az 1,6 milliárnak, ami ilyen célra a megyébe érkezik.

Amellett, hogy a vendégek első benyomása fontos, fontos az itt lakók álma is, hiszen még a Zöldpázsiton is meg lehetett számolni, hogy éjszakánként hány üres járműszállító kamion haladt át. Reméljük, hogy tartós lesz a javítás, és elalvás előtt visszatérhetünk a bárányok számlálásához!

Leave a Reply

Exit mobile version