Menu
in , , , , ,

Az MSZP szembesítő kampányt indított, Rejtő József bemutatkozott

Tóbiás József (balról) és Rejtő József

Lakossági fórumra várták az MSZP szimpatizánsait kedden délután a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. ebédlőjébe. A rendezvényen bemutatkozott Rejtő József, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje is, aki mindenekelőtt azt hangsúlyozta: észérvekkel kíván politizálni.

A fórumon részt vett Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója, valamint Földesi Zoltán, a párt helyi szervezetének elnöke is. Mielőtt a lakossággal találkoztak volna, sajtótájékoztatót tartottak. Ezen Tóbiás József elmondta: a 2014-es választás semmiben sem hasonlít az előző 25 év választásaihoz. A Fidesz ugyanis olyan módon változtatta meg a választási törvényt, hogy az nagyon nehéz helyzetbe hozza az ellenzéket.

– Magyarországon ma 4,5 millió ember rosszabbul él, mint a kormányváltás előtt. Három és félmillió embernek 66 ezer forintnál kevesebb pénzből kell megélnie, félmillió gyermek pedig éhezik. Többek között ezekkel a tényekkel és a saját, be nem tartott ígéreteivel szeretnénk szembesíteni a Fideszt, ezért kezdtünk országos szembesítő kampányba – jelentette ki Tóbiás József. Hozzátette: a kormánypárt – ígéreteivel ellentétben -, méltatlan helyzetbe hozta a rokkantnyugdíjasokat és a nyugdíjas rendőröket. A foglalkoztatás nem nőtt, viszont kialakult egy bérmunka- és rabszolgaalapú társadalom. Ötszázezer magyar dolgozik külföldön. A tandíjak miatt nem a szorgalmas és tehetséges fiatalok tanulhatnak tovább, hanem azok, akiknek a szülei meg tudják ezt fizetni. Ez a kormány a gazdagokat még gazdagabbakká, a szegényeket még szegényebbekké tette – összegezte mondanivalóját Tóbiás József.

Saját programjukról szólva a frakcióigazgató egyebek mellett a gyermekek, a nők, a nyugdíjasok, a kis- és középvállalkozások helyzetének javítását és a foglalkoztatás növelését jelölte meg fontos feladatként.

Rejtő József, akit a 2. számú választókerületben országgyűlési-képviselőjelöltként indít az MSZP, a sajtótájékoztatón így kezdte bemutatkozását: „Reálpolitikus vagyok, s a jövőben sem fogok lózungokat vagy hazugságokat terjeszteni.” Hangsúlyozta: észérvekkel kíván politizálni, s szeretné az emberekkel megértetni azt, hogy egy ország akkor van jó helyzetben, ha sok embernek jó, nem csak keveseknek.

– A tények azt mutatják, hogy az elmúlt három évben egyáltalán nem lett jobb a helyzet. Hiába nőtt a minimálbér, a gyakorlatban a dolgozó kevesebbet kap kézhez, ugyanakkor a munkaadók terhei megemelkedtek. Romlott a bruttó és a nettó bér aránya – sorolta Rejtő József azokat a dolgokat, melyeken leendő képviselőként változtatni szeretne.

A sajtótájékoztató után Tóbiás József, Földesi Zoltán és Rejtő József a vasipari ebédlőjében lakossági fórumot tartott.

Leave a Reply

Exit mobile version