Menu
in ,

Esküt tettek a vajdasági és kárpátaljai magyarok

Sinka Imre polgármester

A közelmúltban ismét állampolgársági eskü helyszíne volt a békésszentandrási polgármesteri hivatal nagyterme.

A Kormorán együttes Isten ujja megérintett című dala és Tamás István Tiéd ez az ország című verse Bődi Etelka előadásában nyitotta a meghitt ünnepséget. A Himnusz elhangzása után Bagi Erika anyakönyvvezető köszöntötte a Vajdaságból és Kárpátaljáról érkezett esküre váró honfitársainkat, akik az egyszerűsített honosítási eljárás keretében néhány hónapja adták le kérelmüket, többen közülük már a 2013. március 1-jét követő jogszabályi változások után a járási hivatalokban.

A 27 határon túli magyar Sinka Imre polgármester úr előtt tette le az állampolgársági esküt. Az ünnepség folytatásaként Nemcsényi Dóra, településünk egyik büszkesége, a Witch Dance együttes énekese Csézy: Ez az otthonunk című dalát énekelte el, gitáron kísérte az együttes gitárosa, Kiss Ákos.

Az esküt tett új magyar állampolgároknak polgármester úr adta át a honosítási okiratot, a település ajándékaként címeres mézest, valamint díszoklevelet.

Az esküvételi jegyzőkönyv aláírása után az anyakönyvezető átadta részükre a lakcímet igazoló hatósági igazolványt és a 2014. évi országgyűlési képviselőválasztások regisztrációjához szükséges adatlapot és tájékoztatót.

Az állampolgársági eskü végén Hrncsjár András szavalta el a Szózatot, majd az ünnepséget pezsgős koccintás és az András-keresztnél közös fotózás zárta.

Exit mobile version