Menu
in , ,

Mérlegen az Alaptörvény – egykori vajdás diák a szerzők között

Molnár Benedek

Remélem, a cím nem riasztja el az olvasók többségét. Nem az a célunk, hogy alkotmányjogi fejtegetésekbe fogjunk az alábbiakban. Miért írunk mégis a múlt héten bemutatott interjúkötetről? A szerkesztők között ott találjuk egyik volt diákunkat, Molnár Benedeket, aki nemrégiben még vajdásként öregbítette jó hírünket a történelemversenyek országos döntőiben, Vajda díjasként búcsúzva az iskolánktól. Ma az ELTE jogi karának hallgatója, szerkesztőtársaival együtt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) diákja is. A szerkesztők azon túl, hogy kiválóan teljesítenek a tanulmányaik során, megalapították a Stádium Intézetet és egy internetes jogi folyóiratot, az Ars Boni-t (arsboni.hu). Szakkollégiumi munkájuk során számos kérdés merült fel a nemrégiben átadott alaptörvénnyel, egyáltalán az alkotmányozási gyakorlattal kapcsolatban. Úgy döntöttek, hogy a választ neves alkotmányjogászoktól kérdezik meg. Így született meg az interjúkötet gondolata.

A szakmában elismert és respektált alkotmányjogászokat szólaltatnak meg (nyolcat). Az interjúalanyok a között van Sólyom László, volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke; Kukorelli István, volt alkotmánybíró, egyetemi tanár, az ELTE-ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének tanszékvezetője, Trócsányi László, volt alkotmánybíró, Magyarország párizsi nagykövete, de Tölgyessy Péter is, volt országgyűlési képviselő, politikai elemző. Az interjúk a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában váltak kötetté, méghozzá igényes kiadvánnyá, melyet a szerkesztők jó érzékkel elláttak magyarázatokkal és kislexikonnal is.

A hivatalos könyvbemutatón, mely az ELTE jogi karának dísztermében zajlott, megjelent Sólyom László és számos ismert alkotmányjogász és alkotmánybíró, többek között Stumpf István, aki előadást is tartott. A bemutatót Benedek nyitotta meg, majd szerkesztőtársai, Németh Márton és Tóth Péter következtek. Az előadók között volt az interjúkötet egyik alanya, Tölgyessy Péter is. Ezek után a bemutató díszvendégeit, többek között Sólyom Lászlót kérdezhették a szerkesztők a kötetben megfogalmazottakkal kapcsolatban. Számunkra talán az volt a legizgalmasabb, amikor Benedek azt kérdezte volt köztársasági elnökünktől, hogy az aggodalmak megfogalmazása ellenére miért bizakodó mégis. Sólyom László a szerkesztőkhöz fordult és azt mondta: „Mert ilyen fiatalok ülnek mellettem.”

Tudjuk, hogy Molnár Benedek dicséretes teljesítményéhez itt a Vajdában szerezte meg az alapokat, és ez a legjobbak között is elégnek bizonyul. Könyvét volt iskolájának ajánlva eljutatta könyvtárunkba. Nem mellékesen az igényes borítót is volt vajdás diák tervezte: Dezső Ilona.

(Molnár Benedek, Németh Márton, Tóth Péter (szerk.): Mérlegen az Alaptörvény – Interjúkötet hazánk új alkotmányáról. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2013. (224. o.))

(Megrendelhető: http://www.hvgorac.hu)

Exit mobile version