in , ,

Ajándékgyár a Gál Ferenc Főiskola Gyakorlóintézményében

December 18-ra ünneplőbe öltözött a Gyakorló apraja-nagyja! Ezen alkalomból a Pom-Pom együttes Ajándékgyárat varázsolt a SZIE ABPK tornatermébe és egy igazán izgalmas műsorral lepte meg a közönséget. A vidám szórakozást nyújtó koncert a Bóbita Alapítvány szervezésében jött létre, mellyel a karácsonyra hangolódva, meghitt, és nagyon vidám hangulatban köszönhettük meg egész éves segítő munkájukat a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorlóintézmény gyerekeinek, szüleiknek és az intézmény dolgozóinak. A hangulatos díszítést Molnárné Czékus Anikó és Roszik Melinda tanítók segítségével, valamint az iskolások tehetségműhelyben elkészített rajzaival színesítettük. A jó hangulatról a zenekar mellett a gyerekek fergeteges ének és tánctudása is gondoskodott, hiszen a tánctéren sok-sok vidám kisgyerkőc, lelkesen kísérte végig a Pom-Pom együttes műsorát. Emlékezetes élmény volt minden résztvevő kisgyermek és szülei számára – egy igazi Jézuska váró mesevilág tárult elénk. Hazainduláskor Alapítványunk egy meleg teával vendégelte meg a megszomjazó vendégeket! Köszönet Korbely Jánosnak, hogy a teázáshoz szükséges eszközöket biztosította. Valamint köszönet Szlovák Norbertnek a fotózásért, a SZIE Pedagógiai Karjának a tornateremért, Dávid Ernő karbantartónak a segítő munkájáért, a Szülőknek és az Intézmény vezetőségének, dolgozóinak az együtt ünneplésért!

Mindemellett kívánom, hogy az elkövetkező esztendőben is az összefogás és az együtt gondolkodás jellemezze mindennapjainkat! Békés Ünnepeket és Sikeres Új Évet Kívánok!

Dr. Benczéné Kardos Karola
A Bóbita Alapítvány kuratóriumának elnöke

Adventi játszóház a szlovák oviban

Bolondozva, futással búcsúzik 2013