Menu
in , ,

Az új gyermekorvos első látásra beleszeretett Békésszentandrásba

Dr. Prikidánovits Anita

Dr. Prikidánovits Anita személyében idén január 1-től Békésszentandrásnak ismét van állandó gyermekorvosa. A doktornővel az első rendelési napok egyikén beszélgettünk.

– Úgy tudom, hódmezővásárhelyi. Miért éppen Békésszentandrást választotta?

– Tavaly novemberben, egy orvoskongresszusról hazafelé jövet megálltam itt. Életemben először jártam Békésszentandráson. Körülnéztem és első látásra beleszerettem. Nem volt nehéz tehát eldöntenem, hogy jelentkezzek a gyermekorvosi állásra.

– Hol dolgozott a korábbi években?

– A Szegedi Orvostudományi Egyetem elvégzése után előbb a hódmezővásárhelyi, majd az orosházi kórház gyermekosztályán dolgoztam. Az orosházi kórházban ügyeletet a továbbiakban is vállalok.

– A kórházi munka sok mindenben különbözik a házi gyermekorvosi feladatoktól. Hogyan készült erre az új szerepkörre?

– Ez a feladat új kihívást jelent számomra, mert itt folyamatosan kapcsolatot tarthatok a gyerekekkel, figyelemmel kísérhetem fejlődésüket. Nem csak a beteg gyerekekkel szeretnék találkozni, hanem az egészségesekkel is. Szoros kapcsolat kiépítésére törekszem majd a helyi óvodával és iskolával, s fontos célom, hogy felhívjam a gyerekek és a szülők figyelmét a prevenció, az egészségmegőrzés fontosságára. E témában előadásokat is szeretnék tartani. Asszisztensnőmmel, Pakainé Tigyi Ildikóval (aki már hosszú ideje gyermekorvos-asszisztens Békésszentandráson) és a védőnőkkel együtt arra törekszünk, hogy egyfajta biztos pontot jelentsünk a családok számára. Mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy csak mosolygós, vidám gyermekeket lássunk.

– Eltelt már néhány nap, amióta munkába állt. Milyenek az első benyomásai, hogyan fogadták a szentandrásiak?

– Az itt élő emberek szerintem nagyon nyitottak, barátságosak és számomra szimpatikusak. Úgy érzem, pozitívan fogadtak, ennek nagyon örülök.

– Végezetül beszéljünk a rendelési időkről. Mikor kereshetik fel Önt a kis betegek?

– Hétfőn, csütörtökön és pénteken 9.00 – 12.00 óra között, kedden 12.00 -15.00 óra között, szerdán pedig 14.00 – 16.00 óra között várom a betegeket itt a szentandrási orvosi rendelőben.

Leave a Reply

Exit mobile version