Menu
in , ,

Unalmas csillagászati év elé nézünk, de legalább a kínaiak a Holdon vannak

Dr. Dezső István

Boldog, csillagokban gazdag új évet kívánt Szklenár Tamás a Városi Könyvtárban, a szarvasi amatőr csillagászok Mekkájában idei első találkozójukon szerdán. Az idén szinte semmi sem történik az égen, mondta Szklenár Tamás. Bár lesz két holdfogyatkozás, áprilisban és októberben, de egyik sem látható hazánk területéről.

Az idén ezért beszélgetősebb, közös döntés alapján mindenkit érdeklő témákat vetnek majd fel, hogy aztán alaposabban körüljárják azt. És témában nem lesz hiány, ahogy az ott azonnal ki is derült.

Az észleléseket nagyban befolyásolja a fényszennyezés, ami köszönhető a Szarvason is rohamosan szaporodó díszvilágításoknak, amik mind az ég felé irányulnak. Tamás fontolgatja, hogy petíciót nyújt be a város felé, hogy éjszakára kapcsoljék le az energiafaló és fényszennyezést okozó reflektorokat.

Áthidalandó a problémát, dr. Dezső István javasolta, hogy tiszta időben egyszer menjenek el a Körös-Maros Nemzeti Park kezelésében levő Fehértóra, ahol, ahogy azt mutatta, 360 fokban egy hüvelykujjnyi a legmagasabb zavaró tereptárgy, azaz megfigyelésre tökéletesen alkalmas, ráadásul Orosháza is északra esik, arra felé meg éppen semmi megfigyelni való sincs.

Szóval rajta vannak a szarvasi amatőr csillagászok, hogy eseménydússá tegyék az egyébként eseménytelennek induló évet.

Azért jó hír is van. A kínaiak a Holdon vannak. Egyelőre csak gépesített alakulattal, de ahogy kezdik kinőni Kínát, meg a világot is, előbb-utóbb ott is lesz egy nagy fal. Addig pedig küldjék a képeket!

Leave a Reply

Exit mobile version