Menu
in ,

Piac: a függönyt felrakták, de a huzat megmaradt

Szarvason a piaci árusok és vevők régóta panaszkodnak arra, hogy a hideg időszakban a fedett csarnok nagyon huzatos. A probléma orvoslására a város nemrég egy műanyag szalagfüggönyt szereltetett fel a csarnok északi oldalára. Amint az körképünkből kiderül, ezzel a megoldással nem mindenki elégedett.

Az árusok többsége úgy nyilatkozott: félmegoldás, amely nem sokat ér. Egyrészt azért, mert a függöny nem folyamatos, így a kihagyott „kapuknál” a szél és a huzat a korábbiaknál is nagyobb erővel zúdul be. Ezt különösen azok a kereskedők érzik, akik a kapuk közelében kínálják portékájukat.

– Másképp kellett volna ezt megoldani, de bennünket nem kérdeztek meg – mondta az egyik árus. – Konzultálni kellett volna egy árnyékolástechnikával foglalkozó szakemberrel. Ennél a műanyag szalagfüggönynél sokkal többet érne egy vastag ponyva, vagy egy elhúzható mobil fal.

Többen (vevők és árusok) is megfogalmazták azt a véleményt, mely szerint a legnagyobb baj az, hogy csak egyetlen oldalra (északra) került függöny. Legalább két oldalt le kellett volna zárni ahhoz, hogy a huzat megszűnjön. Mint mondták, rendszerint nyugatról fúj a hideg szél, így azt az oldalt is célszerű lenne lezárni.

– Ez, hogy egyetlen oldalon feltettek egy szalagfüggönyt, amit ráadásul az árusok gyakran felhajtanak a kocsi tetejére, hogy pakolni tudjanak (körbe is mehetnének a kapun át!) szinte semmit nem ér. Kidobott pénz! – mondta egy hölgy.

A szélső sorban, azaz közvetlenül a függöny előtt árusító kereskedők közül akadt olyan, aki pozitívan nyilatkozott. Mint mondta, kétségtelen, hogy lehetett volna jobb megoldást is találni, de ennek is örülnek, mert kevésbé fáznak, mint azelőtt.

A három méter magas, 30 centiméter széles szalagokból álló, lágy műanyagból készült, áttetsző szalagfüggöny mintegy 700 ezer forintba került.

Leave a Reply

Exit mobile version