Menu
in , ,

Békésszentandrás Tisztes Iparosa sok fiatalt tanított meg a kőműves szakma fortélyaira

Kiss László, a Liget-Mix Kft. vezetője

Kiss László, a Liget-Mix Kft. vezetője kapta meg idén a „Békésszentandrás Tisztes Iparosa” elismerést. A díjat – melyet a helyi önkormányzat és az ipartestület közösen adományozott -, február 1-jén, a vállalkozók bálján adták át. Kiss Lászlótól mindenekelőtt azt kérdeztük, mi a sikeres vállalkozás titka.

– A korai kelés, a sok munka, a kifogástalan minőség és a sokrétű tudással rendelkező, kiváló szakembergárda. Jelenleg 17-en dolgozunk a cégnél, s kivétel nélkül mindenki sok mindenhez ért. Nagy gondot fordítunk arra, hogy dolgozóink folyamatosan képezzék magukat.

– Azt hiszem, Ön szerencsésnek mondhatja magát, mert felesége mellett mindkét gyermeke is a családi vállalkozást erősíti.

– Így van, s ennek természetesen nagyon örülök. Fiam és lányom is velünk dolgozik, gyakorlatilag az egész család azon munkálkodik, hogy sikerre vigyük a céget.

– Elevenítsük fel a kezdeteket: mindig is az építőiparban szeretett volna dolgozni?

– Kicsit más volt az elképzelésem, szakács szerettem volna lenni. Mégis úgy alakult, hogy 1976-ban műkőkészítő, kőfaragó szakmunkásként szereztem bizonyítványt a fővárosban. Hazajöttem Békésszentandrásra, s kis ideig Szarvason, Demeter Jani bácsival dolgoztam együtt kőfaragóként. Aztán a „Vasipariba” kerültem, majd 1981-ben önálló kisiparos lettem. Ekkor már a kőfaragás mellett a vendéglátáson, a tüzelő- és építőanyag kereskedésen át egészen a fuvarozásig sok mindennel foglalkoztam.

– Mostani cégét, a Liget-Mix Kft.-t mikor alapította?

– Tizenhét évvel ezelőtt, 1997-ben. Kezdetben még több mindennel foglalkoztunk, de mára gyakorlatilag a magasépítés maradt a fő profilunk. Üzemépületeket és családi házakat építünk. Folyamatosan fejlesztettük a gépparkot, ma már a miénk a kistérség egyik legjelentősebben felgépesített építőipari vállalkozása. A tizenhét év során egyenletesen fejlődött a vállalkozásunk. Békésszentandráson és annak 50 kilométeres körzetében igen sok üzemet és családi házat építettük. A szarvasi Liget Hotel első épületét mi húztuk fel (amely azóta bővült), s egy ideig üzemeltettük is a szállodát. Szintén a mi nevünkhöz fűződik az Agrota-Alcsired szarvasi és csabacsűdi telephelyeinek felépítése, valamint az Alföld-Hús épülete is. Tavaly mi építettük meg Békésszentandráson a Hungaro-Food 2009. Kft. üzemét.

– Az utóbbi 10-15 évben nem sok családi ház épült a térségünkben. Nehéz megrendeléshez jutni?

– Átlagos méretű családi házból valóban nagyon kevés épül, nagyobb, 200-600 négyzetméteres luxusingatlanokból viszont egyre több. Mi éppen ezt a bonyolultabb technológiát igénylő szegmenst céloztuk meg, így van elegendő megrendelésünk.

– Úgy tudom, Ön hosszú idő óta tevékenyen részt vesz a fiatal szakemberek nevelésében.

– Mindig is törekedtem arra, hogy szakmai ismereteimet átadjam a következő nemzedékeknek. A ’90-es évek első felében a kőfaragásra tanítottam a fiatalokat, később pedig a kőműves szakmára. A Székely Mihály Intézmény gyakorlati helyeként minden évben több kőműves tanuló segítését vállaljuk. Egykori tanulóink közül ma már többen a cégünknél dolgoznak.

– A munka mellett mire jut ideje, hogyan tud kikapcsolódni?

– Mostanában a vadászat az, ami igazán ki tud kapcsolni. Öt éve tagja vagyok az Arborétumi Vadásztársaságnak. Nem gyűjtök trófeákat, leginkább csak azért járok vadászni, hogy együtt lehessek a barátaimmal.

– Mióta tagja a Békésszentandrási Ipartestületnek, s hogyan fogadta az elismerést?

– Már 1990-ben, alapító tagként ott voltam az ipartestületben, s hosszú időn át dolgoztam elnökségi tagként is. A mostani elismerés váratlanul ért, s természetesen nagyon örülök neki. Nem csak az én érdemem, hanem családtagjaim, munkatársaim fáradozása is benne van.

Leave a Reply

Exit mobile version