Menu
in ,

Színes civil paletta Csabacsűdön – mostantól támogatásra is pályázhatnak

Csabacsűdön a korábbi években nem volt olyan elkülönített pénzügyi keret, amely kifejezetten a civil szervezetek támogatását szolgálta volna. Igaz, a különböző rendezvények megszervezéséhez – kérelemre –, eddig is nyújtottak támogatást.

Idén azonban úgy határozott a képviselő-testület, hogy 400 ezer forinttal civil alapot hoznak létre. Az összegre a szervezetek pályázatot nyújthatnak majd be. A részletes pályázati feltételek kidolgozása már folyamatban van, döntés a februári testületi ülésen születik.

Csabacsűdön számos civil szervezet végez aktív tevékenységet. A nagycsaládosok helyi egyesülete mintegy 50 tagcsaládot tömörít. A rendezvények szervezése mellett adománygyűjtéssel és azok szétosztásával is segítik egymást. A Vöröskereszt helyi szervezete fontos szerepet vállal a rászorulók támogatásában. A Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület hosszú évek óta szervezi a gyermeknapi rendezvényt. A Tiszta Környezetünkért Alapítvány környezetvédelmi, nevelési, oktatási, szociális és sporttevékenységeket támogat.

A település szlovák hagyományaiból adódóan fontos szerepet tölt be a Csabacsűdi Szlovák Kör, melynek több mint 80 tagja van. A Csabacsűdi Nyugdíjas Klub mintegy félszáz embert tömörít. Egész éven át rendszeresen szerveznek programokat. A Fogyatékkal Élők Egyesülete sokrétű segítséget nyújt tagjainak. A Foltvarrók Baráti Köre a helyi és környékbeli rendezvényeken igyekszik öregbíteni a település hírnevét. A Csabacsűdi Polgárőr Egyesület a község közbiztonságára vigyáz. Munkájuk elismerését jelzi, hogy az egyesület vezetőjét, Szloszjar Jánost tavaly júliusban Polgárőr Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki az Országos Polgárőr Szövetség.

A csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület nevéhez fűződik az igen népszerű nemzetközi kukoricanapok megszervezése. A helyi hagyományőrző népdalkört sokan „Csabacsűd nagykövetének” is nevezik. A 18 éves múltra visszatekintő csoport évente mintegy 30 fellépést vállal a környéken és az ország távolabbi részein. A Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar tevékenységét tavaly decemberben a megyei nemzetiségi napon „Kisebbségi-díjjal” ismerte el a Békés Megyei Önkormányzat.

Leave a Reply

Exit mobile version