Menu
in ,

Ízelítő Ukrajnából (1) – Kijev

Egy barátnőmmel, szintén Erika, találtuk ki, hogy ellátogatunk Ukrajnába. A fő célpont Csernobil volt, az 1986-os atomkatasztrófa helyszíne, mely ma turisztikai látványosság, de szerencsére öt naposra tudtuk szervezni a látogatásunkat, így Kijevet és az 500 kilométerre fekvő Fekete-tengert is sikerült megnéznünk.

Szeptember 25. Kijev

Szerdán kora reggel érkeztünk a Kijev-Zulihany reptérre Budapestről a Wizzair fapados járatával. Az út nagyon jól telt és szerencsére gyors is volt, kevesebb, mint másfél óra. Kijevnek két reptere van, amelyikre mi érkeztünk, az a városban van, így innen nagyon könnyű bejutni a központba.Trolibuszra (1,5 hrivnya) és kisbuszra (2,5 hrivnya) is lehet szállni. Ezek a metróhoz illetve a központi pályaudvarra visznek be. Mi a trolit választottuk és nagy szerencsénk volt, mert így volt segítségünk a szállásunk megtalálásában. Egy beregszászi, de ukrán fiatalember személyében, aki nagyon jól beszélt magyarul is. Már itt a trolin kiderült, hogy jól jön egy kis segítség egy ukrán kirándulás első óráiban, mert mi a jegyet rögtön a buszsofőrtől vettük volna meg, aki persze nem tudta elmagyarázni angolul, hogy nem nála kell a jegyet venni, hanem arra külön jegyárus van a járműveken, így egy kicsit feltartottuk a sort, de aztán megértettük a rendszert. Szerencsére a segítségünk is metróval utazott tovább, így az ő útmutatásával odataláltunk a metróhoz, ami ezen a részen eléggé el volt dugva, egyedül jó ideig keringtünk volna, mire megtaláljuk. A metróhoz 1,5 hrivnyáért (45 Ft) kell egy kis kék zsetont venni, majd ezt egy készülékbe bedobni, így lehet eljutni a mozgólépcsőkhöz. A bérleteseket külön ellenőrzik. A metrószerelvények láttán otthon éreztük magunkat, a mi budapesti kék vonalunkon járó kék, szovjet szerelvények hasonmásai gurultak be elénk a peronra. Talán kevésbé lestrapáltak mint a mieink, nem annyira rozsdásak. A metróvonalak (három van belőlük) jóval hosszabbak, mint itthon és az állomások között is nagyobb a távolság. A metróállomások sokkal mélyebben vannak, mint nálunk, talán itt található a világ legmélyebben levő metróállomása is (Arsenalna). Rengeteg ember utazik metrón állandóan, nem számít, hogy hétvége vagy hétköznap van, az sem, hogy reggel, este vagy napközben. A kocsik mindig zsúfoltak és az emberek nagyon türelmetlenek, attól függően, hogy le- vagy felszállásról van szó, tolják-nyomják az embert ki vagy be. A megállók nevei szerencsére nem csak cirill betűkkel vannak kiírva, így könnyű tájékozódni. Arra utolsó nap jöttünk rá, hogy még ha két metróvonal találkozik is, ott a két vonal megállójának a neve nem ugyanaz, de ettől függetlenül a metrós közlekedés nem bonyolult, csak kicsit veszélyes. A szállásunk a Thetarlna nevű metrómegállótól volt körülbelül 50 méterre, a Pushkinska utcában. Ide is elkísért az újonnan szerzett ismerősünk szerencsére. Magunktól lehet nehezen találtuk volna meg a hostelt, amit csak egy pici matrica jelez egy kapucsengőn, egy elég rosszul festő bérházon. A bérház egyik lakása van kialakítva alacsony költségvetésű hostelnek (Hostel Kijev City Center). A lakásban az előszobán kívűl, négy nagyobb szoba, egy hall, ahol a recepció is van, két mellékhelyiség, egy fürdőszoba, egy konyha, egy csomagmegörző helyiség és egy kis sufni van, amit nekünk akartak kiadni, mint privát szoba. A kis lyuknak nem volt ablaka, büdös volt, és a két ágy csak úgy fért el benne, hogy a második ágyat egy galéria szerűségre tették, ahova csak egy festőlétra vitt fel. A négy nagyobb szobából három hálóteremként fonkcionál, ezek egyikéből nyílik a kis sufni. Az egyetlen normális szobájuk persze minden napra le volt már foglalva, így még ráfizetéssel sem kérhettük azt. Nem nagyon voltunk megelégedve, de azért maradtunk, mivel már kifizettük a szállást.

Előzőleg még interneten foglaltunk időpontot a Csernobil-túrára egy helyi utazási irodánál (SoloEast Travel), és mivel az ukrán internetes oldalakon lehetetlenség itthonról on-line fizetni bankkártyával, első dolgunk volt, hogy kifizessük a túrát szombatra, nehogy lemaradjunk az útról, és pénzt váltsunk, mert amit hrivnyát hoztunk az útra magunkkal, azt el is költöttük már a szállásra. Mivel a belvárosban voltunk, (ez volt a szállásunk egyetlen jó tulajdonsága), gyorsan találtunk pénzváltót, ahol igencsak meglepődtünk, mert a pénzváltás úgy zajlott, mint a szocialista időkben. Útlevelet kértek, három különböző ember foglalkozott velünk, több papírt is kiállítottak az adatainkkal és ezeket három helyen is alá kellett írnunk. Nem jöttünk rá, hogy ez mi célt szolgálhat. Pénzváltás után irány az utazási iroda. Szerencsére ez is csak egy sarokra volt a szállásunktól, így hamar odataláltunk. Nem volt semmit probléma, lehetett euróban, dollárban, hrivnyában is fizetni. Ezt ki is használtuk, egyikünk eurót adott, a másik dollárt. Az utazási iroda egy pincében volt, icipici helyen hárman dolgoztak, de ezen már meg sem lepődtünk a szobánk után. Valószínűleg Kijevben is drága minden négyzetméternyi terület.

Ezen teendők után végre nyakunkba vettük a várost. A szállásról hoztunk egy térképet, az alapján elindultunk valamennyire tudatosan a templomok, székesegyházak felé. Közel volt hozzánk a Szent Szófia székesegyház, az előtte levő téren álló lovasszoborral, ami Bohdan Hmelickijt, egy XVII. századi ukrán uralkodót és hadvezért ábrázol. Ez volt az első csillogó hagymakupolás ortodox katolikus templom, amit láttunk és nagyon lenyűgöző volt. A Szent-Szófiával szemben áll a Szent-Mihály székesegyház, de mi nem erre indultunk tovább, hanem a Szent-András templom felé. Gyönyörűek ezek a templomok mind. Csillognak-villognak, szép színesek. Mi belűlről egyiket sem néztük meg, de biztos érdemes egyébként. A Szent-Szófiának hatalmas parkja is van, és harangtornya. A Szent-Mihálynál is van egy szép park és ide érkezik a sikló is. A Szent-András egy kis dombon van, ahonnan szép kilátás nyílna a Dnyeper (Kijev folyója) túloldalára, ha nem lenne épp felújítás miatt lezárva a templomot körülvevő terasz. A székesegyházhoz mi egy kis macskaköves utcán jutottunk el, nagyon hangulatos. A közelben sok a szuvenír árus.

Az egyházi épületek felfedezésétől megéheztünk, ezért kerestünk egy kis éttermet. Nem volt egyszerű, többet is megnéztünk, drágák is voltak és általában nem volt angol nyelvű étlap. Végül egy olyan helyet választottunk, ahol láttuk a pult mögött az ételeket. Így bár nem tudtuk teljesen pontosan, hogy mit eszünk, kinézet alapján dönthettünk, mi tetszik. Indulás előtt még itthon találtam egy internetes cikket, miszerint Kijev Európa 10 legolcsóbb városának egyike, így az árakon sikerült eléggé meglepődnünk, még ebben a szinte kifőzde jellegű étteremben is. Bár a berendezés tényleg nem egy itthoni főzelékfalóra hasonlított.

Ebéd után folytattuk a sétánkat, Kijev úgymond főterére értünk ki, a Függetlenség térre. A téren rengeteg a látványosság és az ember. Elég sok mindent zsúfoltak ide – vannak szökőkutak, szobrok, egy bevásárlóközpont (nagy része a föld alatt), egy kapu, tetején egy néger szobrral, üvegkupolák és rengeteg árus. A politikai megmozdulásokat, tüntetéseket általában itt szokták tartani, központi helyzete miatt. Jelenleg is ezen a téren folynak a tüntetések az orosz-párti kormány ellen.

Mivel nagyon átfáztunk a séta alatt, az jutott eszünkbe, hogy mégiscsak le kellene mennünk a tengerpartra, mert ott délebbre jobb időnek kell lennie. Szombatra már biztos volt a Csernobil-túra, ezért arra jutottunk, hogy a hosszú vonatút miatt mindenképpen még aznap este kell elindulnunk. Lehetett volna, hogy csak péntek este indulunk vissza Odesszából Kijevbe, és szombat reggelre érünk Kijevbe, de a MÁV-os tapasztalatainkból kiindulva, nem mertük bevállalni, hogy egy vonatkésés miatt csússzunk le a kifizetett kirándulásunkat. Végül ebben szerencsére pozitívan csalódtunk. Eredeti terveink között is szerepelt, hogy leutazunk az ukrán tengerpartra, de mivel sehogyan sem tudtuk megoldani a bankkártyás fizetést interneten keresztül a repülőjegyek megvásárlásához, helyben pedig már az idő rövidsége miatt nagyon drágák voltak a jegyek, egy kis időre letettünk erről a tervünkről, hogy a tengerpartot is megnézzük. Úticélunk eredetileg Szevasztopol lett volna a Krím-félszigeten, Yaltához közel, ide szerettünk volna repülővel eljutni, de ez sajnos nem sikerült. Vonattal is lementünk volna, de sajnos az oda és a vissza út is 17-17 óra lett volna, ami nem érte volna meg, így, hogy csak öt napunk volt Ukrajnára. Szevasztopol mellett még Odesszáról hallottuk, hogy szép tengerparti város, érdemes meglátogatni és az időjárás jelentés oda is 19 fokot jósolt, napsütéssel, és a vonatút is csak 10 óra volt oda és 14 vissza, amit szinte teljesen átaludtunk. Akkor még nem tudtuk, hogy ennyi idő alatt csak 500 kilométert teszünk meg, ami azért nem egy olyan nagy távolság, szóval a vonatunk elég lassacskán döcögött. Mindenesetre nagyon jó volt, hogy a vonat éjszaka közlekedett, így nem vesztettünk időt az utazással és még a szállás árát is megspóroltuk két éjszakára. A vonatjegy sem volt nagyon drága – 185 hrivnya/fő/út másodosztályú hálókocsiban. Hogy biztos minden rendben legyen, interneten leellenőriztük a vonatokat, mikor, honnan indulnak, mennyibe kerülnek, stb. A már korábban említett okok miatt vonatjegyet sem tudtunk persze interneten keresztül vásárolni, így az információkkal felszerelkezve igyekeztünk a pályaudvarra, hogy megvehessük a jegyeket a TENGERPARTRA. A vasútállomás épülete nagyon modern, legalábbis az a része, ahol mi a jegyeket vettük. A másik része, amit egy-egy hosszú folyosó köt össze az új épülettel a föld felett és alatt is, egy patinás épület, gyönyörű festményekkel a falán. Szóval beálltunk a jegypénztár sorába és reméltük, hogy a jegyeladó beszél majd angul. Sajnos nem így történt, így egy kis papírra leírtuk, hogy mit szeretnénk és ezt meg is értette, nem lett volna gond. Csakhogy mi interneten úgy láttuk, hogy az odaútra már csak első osztályú jegyek kaphatóak, ami sokkal drágább a másodosztályúnál, körülbelül háromszorosa volt az ára, és mikor nagyon keveset fizettünk, Erika megijedt, hogy lehet, hogy valamilyen ülőhelyet kaptunk, harmadosztályon és megpróbálta elmagyarázni a hölgynek, hogy mi első osztályú jegyet szeretnénk. A nő persze semmit nem értett az egészből, de mi sem értettük, hiába adta már oda a jegyeket, hogy mi történt, mert a jegyen a nevünkön kívűl minden cirill betűkkel volt írva. A végén a nő besokalt, feladta, elhajította a papírkáinkat és felháborodottan mutogatta, hogy mekkora már a sor mögöttünk és hogy húzzunk már el onnan, hiszen már megkaptuk, amit akartunk. Mi még azért bepróbálkoztunk az információs pultnál is, hátha ott elmondják, hogy mégis mit vettünk, de persze ott sem beszéltek angolul, így visszamentünk a szállásra, legalább ott eltudták magyarázni, hogy minden rendben a jegyekkel, oda- és vissza is másodosztályon tudunk utazni, nem kell végigülnünk 10 órát. A vonat este indult, addig még sétálgattunk a városban és a shoppingoltunk a föld alatti bevásárlóközpontokban. Nagyon érdekes ez az ukrán szokás, hogy a kis butikok mind a föld alatt vannak, mint nálunk a metrómegállókban, csak itt sokkal nagyobb területen és nem is mindenhol van metróállomás ugyanott, ahol az üzletek vannak. Valószínűleg a hosszú, hideg tél miatt lehet, esetleg a helyhiány miatt, de ezek csak az én tippjeim. Az árak egyébként magasak, de a termékek is márkásak. Nem tudtuk eldönteni, hogy tényleg ennyire jól élnek-e az ukránok a fővárosban, vagy ezeket az árukat csak kevesek engedhetik meg maguknak. A nők nagy része mindenesetre feltűnően elegánsan, csinosan öltözködik.

A vonatindulásra nagyon pontosan kiértünk, majdnem egy órával korábban, de nem volt gond, mert mindkettőnknek újdonság volt a hálókocsi, még egyikünk sem utazott így, legalább volt időnk körülnézni, berendezkedni. A rutinosabb utazók biztos csodálkozhattak, miért örülünk annyira a bekészített ágyneműknek, a kis létrának, amin a felső ágyra lehetett felmászni és miért fotózzuk egymást különböző pózokban az ágyakon. De mi jól szórakoztunk. A hálófülkék egyébként másod- és harmadosztályon négy személyesek. Reménykedtünk , hogy nem kapunk majd hálótársakat, de nem volt szerencsénk. Először egy idősebb férfi érkezett, ő egész segítőkész volt, bár angolul nem beszélt, de mutatta például, hogy a jegyeket ki kell készíteni az asztalra a kalauznak. Utána egy fiatalabb férfi is jött, ő vele semmilyen kontaktusunk nem volt. Én hajnalig elég jól aludtam, így kipihentem magam, de Erika nem nagyon tudott aludni, az első férfi horkolása miatt.

Védő Erika

[nggallery id=6]

Exit mobile version