Menu
in ,

CÉGMUSTRA: Kató Fotó-Optika – „Mi óvjuk szeme fényét!”

Kovácsné Komár Katalin, a Kató Fotó-Optika ügyvezető tulajdonosa

Kovácsné Komár Katalin, a Kató Fotó-Optika ügyvezető tulajdonosa négy évtizede fáradozik azon, hogy minden látásproblémával küzdő ember számára megtalálja a legjobb megoldást. Munkáját 2012-ben „Ezüstkoszorús látszerész mester” kitüntetéssel ismerte el a Magyar Optikus Ipartestület.

– Élénken emlékszem még arra a napra, amikor először tanulóként beléptem Budapesten a Károlyi Mihály utcai Ofotért szaküzletbe. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a pillanat határozza meg az életpályámat, amit azóta is nagy elhivatottsággal és szeretettel folytatok. Ez 1970. szeptember 1-jén történt, ekkor kezdtem meg látszerészeti és kereskedelmi tanulmányaimat. Két fővárosi tanulóév után Békéscsabára, az ottani Ofotért üzletbe kerültem – idézte fel a kezdeteket Kovácsné Komár Katalin.

Két év múlva Katalin életében újabb jelentős fordulat következett: kinevezték az Ofotért Szarvason megnyíló üzletének vezetőjévé. Ekkor még csupán 21 éves volt. Azt, hogy felettesei jól döntöttek, bizonyítja a tény, hogy 20 éven át sikeresen vezette a szarvasi üzletet. – Bekapcsolódtam a látszerész szakma gyakorlati oktatásába is, tanulóim közül ma többen saját vállalkozást vezetnek. Huszonegy évvel ezelőtt az Ofotért átalakulása miatt újabb döntési helyzet elé kerültem. Az önálló vállalkozás útjára léptem, 1993. március 16-án egy családi kölcsön segítségével megnyitottam saját üzletemet a Szabadság u. 28/2. szám alatt (a Kató Fotó-Optika mostani helyének szomszédságában) – mondta az ezüstkoszorús látszerész mester.

A Kató Fotó-Optika gyorsan ismert és elismert vállalkozás lett. Bár időközben nőtt a konkurencia, egyre több hasonló profilú üzlet nyílt Szarvason, Katalin vállalkozása mégis eredményesen működött és működik a mai napig is.

– Úgy vélem, a talpon maradás legfőbb kulcsa a bizalom, a jó kapcsolat a vásárlókkal és a nagykereskedőkkel egyaránt. Tőlünk ugyanazt a gondosságot és figyelmes kiszolgálást kapja az a vevő is, aki épp csak egy csavart szeretne betetetni a szemüvegébe, mint az, aki egy különleges, drága szemüveget kíván vásárolni. A szemüvegválasztékunk rendkívül széles éppen azért, hogy mindenki meg tudja találni az igényeinek és a pénztárcájának megfelelőt. Egy valamit azonban mindig szem előtt tartunk: csak jó minőségű árukat kínálunk. Itt mondanám el, hogy óvni szeretnék mindenkit attól, hogy a bevásárlóközpontokban olcsó, pár száz forintos szemüveget vásároljon. Ezek egyrészt veszélyes anyagokat tartalmazhatnak, másrészt korántsem biztos, hogy az adott szemüveg a vásárló látásának korrekciójához a legmegfelelőbb – hangsúlyozta Kovácsné Komár Katalin.

A látszerész mester ma már teljes körű optikai szolgáltatást nyújt a vásárlóknak, 2008-ban ugyanis megnyitotta a közeli sétáló utcán a Dániel Optikai Szalont.

– Itt minden hétfőn délután szemész szakorvos áll az érdeklődők rendelkezésére. A szakszerű vizsgálat után helyben megrendelhető a szemüveg, aki pedig inkább kontaktlencsét szeretne, az is széles választékot talál nálunk. Valamennyi kollégám (5 alkalmazottat foglalkoztatok) magas szintű szakmai képzettséggel rendelkezik. Négyen vagyunk látszerészek (ketten mestervizsgával is rendelkezünk), a többiek pedig főiskolai illetve kereskedelmi végzettséget szereztek. Szakembereim nem ülnek a babérjaikon, folyamatos szakmai továbbképzéseken veszünk részt, nap mint nap ismerkedünk az új termékekkel, technológiákkal – hangsúlyozta Katalin.

A vállalkozás évről-évre folyamatosan részt vállal a lakosság ingyenes látásszűrésében. Ezt jól tükrözi az évente megrendezésre kerülő Nagy Látásteszt, illetve októberben a Látás hónapja keretében és a Látni és Látszani közlekedésbiztonsági kampányban való részvétele.

A vállalkozás eddig minden évben megkapta az ipartestület minőségi tanúsítványát. A Kató Fotó-Optika az Opticnet Hungary megalakulása óta tagja az érdekképviseleti egyesülésnek. Ez a szervezet 120 magyarországi optikai vállalkozást tömörít, segíti munkájukat, beszerzéseiket, biztosítja szakmai színvonalukat. A szarvasi vállalkozás kiváló munkájának elismeréseként Kovácsné Komár Katalin egy kollégájával együtt 2012-ben a Hoya Lens Hungary Zrt. meghívására részt vehetett New Yorkban egy szakmai konferencián.

Exit mobile version