Menu
in ,

Fektetik a termálvezetéket

98 fokos víz van alattunk, mondta Babák Mihály polgármester a termál projekt nyitórendezvényén csütörtökön. Ezen a napon több tájékoztatót is tartottak a projekt kommunikációs munkatársai, egyet a lakosság, egyet az érintett intézetek képviselői, egyet pedig a sajtó számára.

A termál több évtizedes múltra tekint vissza Szarvason. Akkor úgy döntöttek, hogy nem kell a drága importgáz, és kihasználják azt az előnyünket, hogy a magas hőmérsékletű hévízek elérhető mélységben vannak a lábunk alatt. A visszasajtolási kötelezettség miatt azonban gazdaságtalan volt az ilyen hőforrások használata, a szolgáltatók hátrányos helyzetbe kerültek. A szigorú szabály lazítása óta könnyebben lehet használni a vizet, tájékoztatott a kedvező törvényi körülményekről Babák Mihály.

Ahogy azt Balaton Tamás, a projekt menedzsere elmondta, és ahogy azt tapasztalhatjuk is, a közelmúltban elkezdődtek a csőfektetés munkálatai. Jelenleg szinte minden munkafázis folyamatban van. A városrehab érintett területein van, ahol csak most ássák az árkot, de van olyan rész is, ahol már temetik a lefektetett csöveket.

A városrehab területét érintő munkálatok befejezése a legújabb ütemezés szerint április végéről április elejére jön előre, a december végi befejezés pedig szeptember végére, tudtuk meg Szita Gábortól, a Porció Kft. vezetőjétől.

A Kossuth utca hamarosan látványos fejlődésen mehet keresztül, ami jót fog tenni a szarvasiak kedélyállapotának.

Leave a Reply

Exit mobile version