Menu
in , , , , ,

Hiller István: a szarvasi diákok és pedagógusok sorsáról ne Budapesten döntsenek!

Földesi Zoltán és Hiller István

Intézményvezető házmesterekké fokozta le a jelenlegi kormány az iskolaigazgatókat – többek között ezt is mondta dr. Hiller István azon a sajtóbeszélgetésen, melyre az MSZP szarvasi szervezete hívta meg szerdán. A találkozón Földesi Zoltán mellett Rejtő József, a szocialisták országgyűlési képviselő-jelöltje is jelen volt.

A volt oktatási miniszter élesen bírálta az Orbán-kormány oktatáspolitikáját. Mint mondta, csökkentették a fiatalok oktatáshoz való hozzáférhetőségét, elvették az igazgatók jogkörét.

– A szarvasi gyerekek és pedagógusok sorsáról Budapesten döntenek. A tanárokat, tanítókat megalázó portfóliók készítésére kényszerítik. A 29 ezer pedagógus sorsáról egy irodában üldögélő „központi bizottság” dönt. A 30 éve pályán lévő, tapasztalt tanárok egy rajtvonalra kerülnek a friss diplomásokkal, a tankönyveket pedig a készenléti rendőrség szállítja majd ki az iskolákba – sorolta kifogásait dr. Hiller István.

Ami pedig az MSZP oktatással kapcsolatos elképzeléseit illeti, arról így nyilatkozott:

– A pedagógus életpálya-modellt meg kívánjuk tartani, a portfólió-rendszert viszont kidobjuk az ablakon. A KLIK-et (Klebesberg Intézményfenntartó Központ) megszüntetjük, erre a vízfejre nincs szükség. A tankerületeket megtartjuk, ezekre hosszú távon is építünk. A szakképzésben a közismereti tárgyakra a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt helyezünk. Szeptembertől ingyenessé tesszük a felsőoktatást minden olyan magyar fiatal számára, aki a minimum feltételeket teljesíti – sorolta elképzeléseiket dr. Hiller István.

Rejtő József és Földesi Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy aki április 6-án a kormányváltó erőket kívánja támogatni, az a pártlistán hátulról a második indulóhoz tegye az „x”-et. Rejtő József pedig a 2. számú választókerület egyéni indulóit tartalmazó listán elölről a második helyen szerepel.

Leave a Reply

Exit mobile version