Menu
in , , ,

Széchenyi Programiroda: egyszerűbbé válnak a pályázatok

A 2014-20. közötti időszak pályázati lehetőségeiről és a várható változásokról kaptak tájékoztatást a szarvasi és környékbeli vállalkozók csütörtökön a Liget Wellness és Konferencia Hotelben. A megjelenteket Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője és Várfi András, a Széchényi Programiroda fejlesztési tanácsadója avatta be a részletekbe.

Dankó Béla elmondta: 2014-2020 között 7200 milliárd forintnyi uniós támogatás érkezik az országba. Ennek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kívánják fordítani. Az előző uniós ciklusban ez az arány mindössze 14,5 százalék volt.

– A pályázás lényegesen egyszerűbbé válik, így gyakorlatilag nem lesz szükség pályázatíró cégek közreműködésére. Aki mégis úgy érzi, nem boldogul egyedül, az felkeresheti a Széchenyi Programirodát, ahol ingyenesen segítenek majd elkészíteni a pályázatát. A lehetőségek hosszú ideig nyitva maradnak, egy-egy programra több éven át is befogadnak majd pályázatokat, így a vállalkozások előre tudnak tervezni – sorolta a részleteket az országgyűlési képviselő. Hozzátette: fontos változás, hogy a pályázatokat már nem papíralapon, hanem digitális formában kell majd benyújtani.

Dankó Béla szólt arról is, hogy a kormány február 28-án eljuttatta Brüsszelbe az operatív programokat. Várhatóan nyár közepén megérkezik a reményeik szerint pozitív válasz, így szeptemberben már kiírhatják az első pályázatokat.

Arról, hogy a kormány milyen operatív programokat dolgozott ki, Várfi András, a Széchenyi Programiroda fejlesztési tanácsadója tájékoztatta a szarvasi térség vállalkozóit.

Leave a Reply

Exit mobile version