Menu
in , ,

Benkás sítábor – 2014

A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola sítábora 2014-ben is február 23-án kezdődött reggel 7 órai indulással, amit már mindenki nagyon várt. A hosszú úton haladva megálltunk Szovátán, itt megcsodáltuk a sóstvakat, köztük a hatalmas Medve-tavat is. Amikor végre megérkeztünk Gyergyócsomafalvára a Veresvirág Panzióba, kipakoltuk a buszból a csomagjainkat és finom vacsorával köszöntöttek minket.

Másnap Zsolt bácsi áhítattal kezdte a reggelt. Imádkoztunk a havazásért, kérésünk meghallgatásra talált. Elfogyasztottuk a reggelit majd átöltözött mindenki síruhába. Amikor a felvonós bácsik megnyitották a pályát, hatalmas örömmel tettük meg az első csúszásainkat. A kezdőknek Csaba bácsi segített elsajátítani a síelés fortélyait, Miska bácsi pedig kamerázott, hogy megörökítse a fontos pillanatokat.

Minden este kártyázhattunk, társasjátékozhattunk, beszélgethettünk vagy akár Erika néniékkel énekelhettünk is. Egész héten 7 óra környékén szobarend ellenőrzést tartottak a tanárok. Szerdán Miska bácsi ki mit tudott rendezett, ahol mindenki megmutatta, hogy miben tehetséges. Énekeltek, táncoltak és volt aki székely nyelvleckét is tartott. Ole a kanadai tanár bácsi angolul énekelt és gitározott egy bibliai éneket, ez mindenkinek tetszett, főleg, hogy meg is táncoltatta a közönséget. Csütörtökön a kirándulni vágyók Borszékre buszozhattak és megnézhették a Medve- és a Jégbarlangot, a Tündérkertet, megkóstolhatták a híres borvizet, valamint kipróbálhatták az ottani sípályát. Gyönyörű volt. Későn értünk haza, ezért megvacsoráztunk és a többség már ágyba is zuhant.

Pénteken szlalom verseny volt, a bátrabbak részt vettek benne, nagyon izgalmas volt. Este sídiplomát kaptak a táborozók, a gyerekek még csokit is. Az eredményeket szintén kihirdették.

Sajnos szombaton haza kellett menni, de még megálltunk a Deszkás pizzázóban ebédelni.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom: “Hihetetlenül jól éreztük magunkat ha lehet jövőre is részt veszünk.” Köszönjük szépen Búzás Mihály, Zalán Csaba tanár bácsiknak és a Benka Gyula Iskolának, hogy megszervezték ezt a csodálatos sítábort.

Hodálik Hanna 8.a

Exit mobile version