Menu
in , ,

Kétharmados vereséget szenvedett a Csabacsűd SE

Virág Imre első gólja

Nehezen találták a kulcsot a csabacsűdiek a nagyon hasonló játékot játszó Füzesgyarmati SK kapujához. Jelen sorok írója pár perces késéssel érkezett a mérkőzésre, és a szögletzászlónál lefagyva vette tudomásul, hogy két csabacsűdi csapat van a pályán. Zavarra az adott okot, hogy csűdiek szokásos zöld mezében, még a szombati szemfárasztó éjszakától fátyolos tekintettel, nem ismert fel senkit. Következett a játékstílus alapján történő felismerés, de ez alapján sem lehetett megkülönböztetni a két csapatot. Már csak a jó öreg kérdezősködjünk trükk maradt, de lehetőleg úgy, hogy teljesen hülyének se nézzék az embert. Na, ez nem sikerült, miután az “áruljátok már el, legyetek szívesek, melyik a Csabacsűd!” kérésből elég nehéz jól kijönni.

A mérkőzés eleje, és mint az később kiderült, ez egész mérkőzés tempós játékkal telt. Az első fél óra után végre úgy nézett ki, hogy a hazaiak kezdenek kicsit felülkerekedni. A 35. percben, miután a tizenhatoson belül Kasnyik Dávidot a levegőben kiflibe hajlították, a bíró a 11-es pontra mutatott. Borgulya Tamás állt a labda mögé, de Földesi Ambrus jól érezte meg, hogy hova érkezik a lövés és kifogta a büntetőt.

Aztán a 42. a hazaiaknak nem volt ilyen szerencséjük. Egy szögletből keresztbe lőtt labda a csűdi hálóban kötött ki, 0-1.

A második félidőben ott folytatódott a mérkőzés, ahol a szünet előtt abba maradt. sajnos a 48. percben egy erőből kapura lőtt labda megpattant egy csabacsűdi védőn, és irányt változtatva a kapuban kötött ki. Az eredeti lövésre szöget záró Harman kapus csak szemmel tudta követni a labdát, 0-2. Tempós támadások mindkét részről. Aztán az 55. percben a vendégek egy szép akcióból ismét beveték a hazaiak hálóját, 0-3. Ekkora különbség nem volt a két csapat között. A csabacsűdiek azonban nem egyszer álltak már fel vert helyzetből. Most is ebben reménykedhettek a szurkolók, mert mint máshol egy háromgólos hátránynál, a szurkolók elkezdik cserbenhagyni a csapatot, itt senki sem indult még haza.

Nekik a 67 percben jött el a jutalom. Kis Mátyás egy gyarmati játékosra pattintva dobásra mentett egy hamvába holt támadást, és talán a mérkőzésen először, de fel tudott állni a csűdi támadó-formáció. A labda középen robogó Virág Imre elé került, aki erőből elgurította a Földesi kapus mellett a labdát, és 1-3-ra szépített. Öt percre rá Szilágyi Dániel lövése érhetet volna gólt, de sajnos nem ért, majd újabb két perc múlva ismét a hazaiak pillanatai következtek. Kasnyik jobbról szépen lekészítette a labdát középre, a tizenhatos környékére, ahol menetrend szerint fel kellett tűnnie Virágnak, aki meg is érkezett. A csatlakozás jól sikerült, Öpi belőtte a második gólját is. A 75. percben már csak egy kellett ahhoz, hogy egy pontot otthon tudjon tartani a Csabacsűd. Sajnos azonban hiába találtak magukra így, a vége felé, 2–3-ra a Füzesgyarmat nyert.

Két teljesen egyforma, dinamikusan támadó, erős előre adott labdákkal játszó két csapat mérkőzött egymással. Talán a vendégek sikere abban rejlett, hogy gyors, széleken vezetett támadásokkal ketté választották a védelmünket, majd a kapunk előtt még volt erejük, lendületük és képesek is voltak keresztbe vinni a labdát, és a felritkított védelem között akkor kapura lőni, amikor volt elég helyük. A háromból két góljuk is így született. Kellett volna az a büntető. Erre még Orbán Viktor is azt mondaná, utalva a győri kézilabdás lányok sikereire – „az akciót a ziccerig kijátszottuk, de ez még nem gól, ezt még be kell dobni”, jelen esetben rúgni.

Csabacsűd SE – Füzesgyarmati SK 2–3 (0–1)

Csabacsűd SE: Harman József Ákos, Sovány Pál, Varga Tamás, Petykó Adrián, Kis Mátyás (79′ Szilágyi Balázs), Bakró Géza, Szilágyi Dániel, Borgulya Tamás, Sajben Gábor (58′ Sonkoly Lajos), Kasnyik Dávid, Virág Imre

Nem jutott játéklehetőséghez: Nagy Zoltán, ill. Gulyás Ádám

Kispad: Brlázs István Gábor vezetőedző, Hajdu István gyúró

Leave a Reply

Exit mobile version