Menu
in ,

Piaci körkép: fogytak a húsvéti asztalra való portékák

Bíró György, mezőberényi őstermelő

Sonkát, kolbászt, tojást, élő nyulat, sőt még kiskacsát és kislibát is kínáltak ma az árusok a szarvasi piacon. Minden volt, ami a Húsvéthoz szükséges. Az áruk most lényegesen jobban fogytak, mint más napokon.

– A legtöbben a kötözött sonkát keresték, azt már el is adtam mindet. Egész parasztsonkákat csak rendelésre hoztam – mondta Bíró György, mezőberényi őstermelő, aki minden pénteken és vasárnap itt árusítja termékeit a szarvasi piacon.

A szomszédos asztalnál szintén egy mezőberényi őstermelő, Papp Edit kínálta portékáját. Mint mondta, a mai napon a szokásosnál mintegy 20 százalékkal nagyobb a forgalom. Sokan visznek húsvétra kolbászt, csülköt, sonkát.

A gyomaendrődi Varga József pucolt tanyasi csirkéket, kakasokat árusított. Megrendelésre tizenöt kakast hozott, így valószínűleg sok szarvasi család asztalára kerül majd kakaspörkölt az ünnepek alatt.

A szokásosnál gazdagabb volt ma a felhozatal az élőállat-piacon is. Az egyik dobozból megszeppent kisnyulak kukucskáltak. A héthetes apróságokat sokan megsimogatták, de kevesen vásároltak belőlük.

Perecsényi Péter és menye Finta Erika Szentes-Kajánról érkeztek. Kiskacsákat és kislibákat hoztak, 900 és 1000 forintért adták darabját.

– A kacsákból már harmincat eladtunk, a libák viszont ma gyengén fogynak, jó ha tízet elvittek – mondta Perecsényi Péter.

A húsvéti asztalra tojást is sokan kínáltak a pénteki piacon. Darabját 30-35 forintért adták.

Leave a Reply

Exit mobile version