Menu
in , ,

Szarvason ülésezett a Magyar Olimpiai Akadémia

1985-ben alakult meg a Magyar Olimpiai Akadémia. Egy évre rá Egerben rendezték meg első vándorgyűlésüket, hogy szerte az országban hirdessék az olimpia szellemiségét. Azóta az ország minden megyéjébe eljutottak, most, a 63. ilyen alkalomnak két napig, szombaton és vasárnap a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum adott otthont. Az, hogy Szarvasra esett a választás, Szarvas Város Barátainak Köre korábbi elnökének, dr. Dezső István szervezésének, ill. és a gyöngyösi baráti körrel ápolt jó kapcsolatának köszönhető.

A múzeum dísztermében korábbi és napjaink olimpikonja foglaltak helyet. A rendezvény az olimpiai himnusszal és a köszöntőkkel, köztük Babák Mihály polgármester köszöntőjével vette kezdetét, hogy a nap folyamán változatos előadások és programok sora után megtekintsék a múzeum gyűjteményét. A programok között köszöntötték a korábbi, a sokkal korábbi és a legújabb olimpiák, téli olipiák résztvevőit, megemlékeztek az elhunytakról, előadásokat hallgattak, és természetesen megtekintették városunkat is.

Dr. Jakabházyné Mező Mária a MOA főtitkára elmondta, amellett, hogy ápolják az olimpia eszméjét, az a céljuk, hogy az olimpiák azon részét népszerűsítsék, amiket kevésbé ismer a közönség. Az olimpia természetesen népszerű, de sok mindent nem tudnak róla. pl. a történelméről sem. Hogy menjünk messzire, mi, szarvasiak sem tudjuk, hogy van szarvasi kapcsolatú olimpikon is, a kard- és tőrvívó Tersztyánszky Ödön, aki kétszeres olimpiai bajnok, olimpiai ezüst- és bronz-, illetve Európa-bajnoki ezüstérmes, tizenháromszoros magyar bajnok volt. Róla és a város kapcsolatáról dr. Molitórisz Pál amatőr helytörténész adott elő.

Leave a Reply

Exit mobile version