Menu
in ,

Emlékezés a győzelem napjára

A történelem ismétli önmagát – mondta Földesi Zoltán azon a megemlékezésen pénteken, amin a győzelem napjára emlékeznek a szocialisták évről évre május 9-én. Az Ótemetőben felállított Szovjet hősi síremléket az elmúlt év során rendbe tették. A háborús sírok karbantartása a nemzetközi egyezményeknek megfelelően annak az országnak a dolga, amelyiknek a területén található. A sírkertből tavaly kiirtották a kúszó tujákat, az emlékművet felújították. Valószínűleg most egy köztes állapotban lehet az oszlop és a kert is, mert jelen állapotában szépnek nem mondható. A csillag még mindig hiányzik a tetejéről, aminek a rejtekhelyét egyedül a bűnüldöző szervek nem tudták kideríteni, mindenki más tudta, ki vitte el, és hová tette.

Sajnos van áthallás a 70 éve történtek és napjaink között, akkor is zsidóztak, most is zsidóznak, akkor is cigányoztak, akkor is volt idegengyűlölet, mondta Földesi Zoltán, a megemlékezés szónoka. Az első világháború után felosztották Európát, ami most újra egységes. A 25-i választások előtt tekintsünk vissza az elmúlt tíz évünkre, mikor beléptünk az Unióba, és gondolkodjunk el azon, mi lenne nélkülünk Európa nélkül. Ne engedjünk az Európa-ellenes hangoknak, mert a mai globalizált világban feltétlenül ott a helyünk.

Érdekesség: Európában május 8-án ünneplik a győzelem napját. A Németország feltétlen megadását rögzítő dokumentum közép-európai idő szerint éjfél előtt lépett életbe, ami a Szovjetunióban már kilencedikére esett.

A megemlékezés szokásos módon, a vörös és fehér szegfűk elhelyezésével zárult.

Leave a Reply

Exit mobile version