Menu
in , , ,

Elismerések a diákoknak és a civil önknteseknek

Kanti Anna és Sinka Imre

Kis ünnepség keretében elismeréseket adtak át a Szarvas Helyi Védelmi Bizottság és a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Békés megye vetetői tegnap a szarvasi Polgármesteri Hivatal tanácskozójában. Az ünneplésre két korábbi, egy örömteli és egy szomorúbb esemény adott okot.

A Hunyadi János Katolikus Általános Iskola csapata, név szerint Kanti Anna, Herceg Ádám, Kása Antal és Olasz István, az Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Versenyen I. helyezést ért el. A csapat tagjainak és felkészítőiknek, Gere Éva tanárnőnek, Bohák János és Kondacs Zsolt tűzoltó őrnagyoknak Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Gaál Roland, a Szarvas Helyi Védelmi Bizottság elnöke adta át az egyéni elismerő okleveleket ill. az ajándékokat. Farkas Zoltán egy Békés megyéről készült díszes könyvet is hozott az iskolának, amit Molnár Imre iskolaigazgatónak adott át azzal a kéréssel, hogy tegye azt hozzáférhetővé a diákok számára. A csapat kapitánya, Olasz István Matuska Zoltán alezredestől, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettesétől vehette át az első helyért járó, a csapatnak szóló oklevelet. Az eredményhez gratulált még Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere és Hévízi Róbert, a Szarvasi Civil Fórum Egyesület elnöke.

A közelmúltban a busapusztuláskor nagy segítséget kaptak a hatóságok a szarvasi civilektől. Ahogy azt Gaál Roland elmondta, ezen segítség nélkül nehezen tudtak volna úrrá lenni a busatetemek okozta szennyezés következményein. A Körös-holtág tisztán tartásában nyőjtott önzetlen segítségükért Szarvas polgármesterével, Babák Mihállyal közösen mondtak köszöntet Barcsik Lászlónak, Bohus Bélának, Dobruczky Zsoltnak, Kondacs Attilának, Kondacs Györgynek, Nánási Sándornak, Simon Zoltánnak, Szabó Zoltánnak és Varró Zoltánnak, akik elismerő okleveleket, valamint Szarvas Város címerével ellátott kitűzőt vehettek át tőlük.

Az esemény kezdetén a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola gyermekei rövid műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.

Leave a Reply

Exit mobile version