Menu
in ,

Újabb csicskaügy: elhasználták, kidobták

Babák Mihály és Tóth Tamásné

A Családsegítő Szolgálat munkatársainak a segítségét kérte szombat délután a Rendőrség, tájékoztatta a sajtót Babák Mihály polgármester és Tóth Tamásné, a szolgálat vezetője. Szombaton bejelentés érkezett a Rendőrségre, hogy az egyik cigányházból segélykérő kiáltások hallatszanak már huzamosabb ideje. A Rendőrség kiszállt és egy kerekesszékes, mozgásában korlátozott férfit talált az istálló melletti magtárban, ahonnan ki sem tudott jönni.

Tóth Tamásné elmondása szerint, a szakmában eltöltött 15 év alatt ilyet még nem látott. Babák Mihály segített neki a látottak lefordításában: az ember maga alá székelt és maga alá vizelt. A helyiség az emberi lakhatásra teljességgel alkalmatlan volt.

A fogva tartott nyilatkozata szerint, fogalma sincs, hogy mennyi a nyugdíja, mert azt nem tudja felvenni. Nem szarvasi származású, de úgy öt-hat éve “él” Szarvason, van bejelentett lakhelye, azaz csicska. A rokkantságát okozó baleset is itt érte, de nem biztosították neki a normális orvosi ellátást.

Tóth Tamásné a csicska tipikus esetét látja benne. 55 éves, korábban jobb napokat élt, a társadalom hasznos tagja volt, mondta, de nem tudta feldolgozni a munkanélküliséget. Autószerelő volt, a nyugdíja is magasabb az átlagnál, ezért vonzó célpont a csicskatartók körében. Ingatlanját eladatták vele, de a pénzből semmit sem látott.

Leave a Reply

Exit mobile version