Menu
in

Idegenben jó az “x”

A cím a városrehabbal kapcsolatos lakossági fórum zárszavaként hangzott el az egyik résztvevő szájából a Polgármesteri Hivatal körtermében tegnap este. Az önkormányzat részéről Hodálik Pál alpolgármester tartotta a frontot, ugyanis a Colas Hungária Zrt. nyilatkozatra felhatalmazott munkatársa nem tudott eljönni, a jelen levő munkavezető pedig csak a bólogatásig volt feljogosítva. Később Babák Mihály polgármester is a segítségére sietett, bár nem volt szükség az erősítésre.

A széksorokban ülő Kossuth utcai bolttulajdonosok jelezték, hogy konstruktívan állnak az ügyhöz, így az este nyugodt kérdezz-felelekkel zajlott. Nyugodtan, de feleslegesen, mert érdemben semmi olyan nem hangzott el, ami eddig nem volt köztudott azok számára, akik követik a rehabot. Márpedig a Kossuth utcaiak akarják, nem akarják, követik. Kiderült, hogy az egyedüli kényszerítőeszköz a határidők betartatására a napi egymilliós kötbér, maximum 120 millió erejéig, ami ugye nem kevés. A határidő pedig július 15-e. 2014-ben.

Leave a Reply

Exit mobile version