Menu
in ,

Kézműveskedés a játszóházban

Zajosan telt május utolsó hete a Körös-szögi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézményénél. A hosszú hétvége csütörtökön egy kistérségi szakmai nappal kezdődött, amit immár második alkalommal rendeztek meg. Pénteken szakmai konzultáción vettek részt, szombaton pedig a csütörtöki szakmai nap társrendezvényeként játszóházat szerveztek a szociálisan hátrányos helyzetben élő gyerekeknek.

Az intézmény munkatársai földszinten mozit rendeztek be, ahol mesefilmeket vetítettek. A játszószobává alakított emeleti teremben kézműveskedni lehetett. Az asztaloknál mézeskalácsot díszíthettek, gyöngyöt fűzhettek, nemezelhettek és kreatív dolgokat készíthettek textilből.

Kovácsné Molnár Katalin, az intézmény vezetője elmondta, hogy az ilyen alkalmakkor mindig a következő ünnephez igazodva készítenek díszeket, amiket haza is vihetnek a gyerekek. Így történt ez az idén anyák napja, ill. húsvét előtt is.

Leave a Reply

Exit mobile version