Menu
in , ,

Kínlódott, de nyert a Hunyadi

Ugrai Sándor első gólja

A szezonzáró mérkőzésen a sarkadi Kinizsit fogadta otthonában szentandrási Hunyadi. A 15. percben Ugrai Sándor ellépett a védők között és keresztbe ellőtte az egyébként bátran, olykor sérülésveszélyesen kapuját védő Kurta Lajos mellett a labdát úgy, hogy az a kapufa belső oldaláról pattant a hálóba. A vendégszurkolók lest láttak, pedig csak egyszerűen nem készültek fel Ugraiból, aki simán lesprintelte az egész védelmet. A leghangosabb szurkoló át is ballagott, hogy a maga módján segítsen a partjelzőnek, aki minden tiszteletet megérdemel, hogy nem ment oda hozzá, és törte el a fején a zászlója nyelét, de azt is rezzenéstelen arccal tűrte, mikor az egyik 18 éves védő beígérte neki, hogy megpofozza, ha nem inti be a lest. Pedig csak ő volt a lassú.

Ugrai egy alkalommal a vendégek térfelén, de a felezőhöz közel bóklászott, mikor egy erősebb lövés hangjára kapta fel a fejét. Felnézett, és látta, hogy Amerika felől egy labda érkezik neki címezve, mire egy b..meggel lendületet vett, és már le is lépte az egyébként méterekkel előtte álló védőket. Ezt látva a vendégek lesspecialista szurkolója is csendesebb lett.

A 22. percben egy jó labdát nem tudott megszelídíteni Lovas Attila, pedig ő ritkán szokott ilyen helyzetben rontani. Egy-két percre rá meg is bosszulta magát a kihagyott helyzet. Bende Balázs nagyon szép szabadrúgásgóllal egyenlített.

A 36. percben a Hunyadi is szabadrúgáshoz jutott, kb. hasonló pozícióból, mint a vendégek. Rácz Rajmund gondolta, ha ott tudják, ő is megmutatja. Erősen meglőtt lövése irányt változtatott a vendégek gólszerzőjén, Bendén, így Kurta kapus árnyékra vetődött, de legalább nem kellett messzire mennie a labdáért. 2:1.

A félidő vége előtt három perccel Lovas kijavította előző hibáját, és okosan emelete a hálóba a labdát a kiérkező kapus mellett. A félidőre 3–1-gyel mentek öltözőbe a csapatok.

A második játékrész igazi kínlódást hozott. Bár Ugrai belőtte a Hunyadi negyedik gólját, szenvedtek a hazaiak. A 70. percben kiállították Kiss Lászlót, ami elég volt arra, hogy a vendégek megérezzék az egy pont szagát.

Ezt a 74. és a 76. percben Kocsis Zoltán két góllal tette elérhetővé. A hazai szurkolóknak csak az imák maradtak, hogy a Hunyadi kihúzza az utolsó negyedórát kapott gól nélkül, de jól imádkoztak.

Békésszentandrási HMSE – Sarkadi Kinizsi LE 4–3 (3–1)

Hunyadi: Lantos Zoltán, Borgulya János, Kovács Norbert, Rusz Zoltán (Steigler Ádám 15′), Kiss László, Tasi Norbert, Lovas Attila, Rácz Rajmund (Bobvos Ferenc 67′), Rácz Attila (Kiss Tibor 54′), Nyemcsok Mihály, Ugrai Sándor

Kispad: Pisont András vezetőedző

Góllövők: Ugrai Sándor (16′ és 56′), Rácz Rajmund (36′), Lovas Attila (43′), ill. Bende Balázs (23′), Kocsis Zoltán (74′ és 76′)

Leave a Reply

Exit mobile version