Menu
in ,

Otthonra talált a mobilkemence a szentandrási otthonban

Egy őrbottyáni kemenceépítő-mester, Vida Sándor facebookos akciójára figyelt fel február végén Horváth Mariann, és hívta fel a Virág Sándornénak, a gondozási központ vezetőjének a figyelmét rá.

– Amikor mi február végén beszálltunk ebbe a játékba, már javában ment a szavazás, és háromszázegynéhány szavazattal egy szentesi általános iskola volt az első. Mi ekkor kapcsolódtunk be, úgyhogy fel kellett kötni a gatyánkat, és nagyon bele kellet húzni. Egy hónap volt rá és március 21-én le is zárták a szavazást, de ismerősünk és minden kedves ember, aki szereti az időseket, szurkolt nekünk, és nagyon-nagyon sok szavazatot kaptunk még határainkon túlról is, és az itt körben lakó ismerőseink nagy lelkesedéssel szavaztak ránk. Jó érzés volt ez az összetartás – köszönte meg a lájkokat Virág Imréné a kemence avatóján.

Az üvegkupolás mobilkemencének a környezettel harmonizáló teret alakítottak a gondozási központ udvarán, ahová tegnap nagyon sokan eljöttek az óvodásoktól kezdve a bennlakó és bejáró nyugdíjasokig, de erre kanyarodtak a bolondballagó iskolások is.

A központ munkatársai egyből be is mutatták, hogy nem volt hiábavaló a támogatók fáradozása. Néhányan közülük hajnali négykor keltek, hogy a vendégeket friss tepertős pogácsával és cukros babával kínálhassák meg.

Leave a Reply

Exit mobile version